dbo:abstract
|
- Andrew Russell Garfield (Los Angeles, Kalifornia, 1983. augusztus 20. –) brit-amerikai színész. Noha Los Angelesben született, , Surrey megyében nevelkedett, Angliában. Színészi karrierjét brit színpadon és televíziós szereplésekkel kezdte. Első filmes debütálása a Gyávák és hősök című filmszerepe volt többek között Robert Redford, Meryl Streep, Tom Cruise és Michael Peña oldalán. A nemzetközi elismerést a 2010-es Social Network – A közösségi háló című Mark Zuckerbergről készült regényt feldolgozó film hozta meg számára, melyért Golden Globe- és BAFTA-jelölést is kapott Eduardo Saverin megformálásáért, illetve az ugyan ebben az évben bemutatott című alkotás, mely szintén BAFTA-jelölést és Szaturnusz-díjat hozott neki. Több elismerést is kapott a A csodálatos Pókember (film, 2012) címszerepének megformálásáért. Továbbra is fellépett színpadon, ugyanebben az évben életre keltette Biffet Arthur Miller: Az ügynök halála című, a Broadway-en bemutatott művében, a néhai Philip Seymour Hoffman oldalán. E szerepéért pedig Tony-díjra jelölték a Legjobb Kiemelt Színész Színdarabban kategóriában. Társproducere és főszereplője volt a 2014-es című thrillernek. 2016-ban a Mel Gibson rendezte A fegyvertelen katona címszerepébe bújhatott. (hu)