Property Value
dbo:abstract
  • A Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (régebbi nevein Rózsa Ferenc Gimnázium, Rudolf Főgimnázium) (mint a neve is mutatja) egy békéscsabai középfokú oktatási intézmény, gimnázium és kollégium. A város és a megye egyik leghíresebb és legelismertebb gimnáziuma. A megyeszékhely iskolái közül a legrégebbi múltra tekint vissza. Ennek megfelelően jelenleg sokan választják elsőként az „Andrássyt” a középiskolák közül. Az iskola diákjai hagyományosan jól szerepelnek a tanulmányi- és sportversenyeken, igen erős a közösségi szellem. Jelenlegi nevét 2008-ban kapta az Osztrák–Magyar Monarchia egykori külügyminiszteréről, Magyarország miniszterelnökéről, Andrássy Gyuláról, de napjainkban még jóval ismertebb az 1948-tól 2008-ig használt neve, amikor is az evangélikus egyház által működtetett egykori Rudolf Főgimnáziumot államosították, átnevezve Rózsa Ferenc nevére. Az intézmény 1994-ben költözött az új épületbe, amit a BÁÉV Rt. alakított át a korábbi Nagysándor József laktanyából. Tanulmányi eredményekben stabilan a legjobbak között van a megyében, a 2004-es évben például tanulói 11-szer szerepeltek eredményesen országos középiskolai tanulmányi versenyeken, ez pont annyi, mint a rangsorban utána következő két iskola együttes eredménye. Az országos ranglistán is stabilan igen jó helyen található a magyarországi gimnáziumok körében. (hu)

dbo:location
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 270010 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 35980 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22254487 (xsd:integer)
prop-hu:alapításIdeje
  • 1855 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 5600 (xsd:integer)
prop-hu:címere
  • New coat of arms of AGK.gif (hu)
  • New coat of arms of AGK.gif (hu)
prop-hu:fotó
  • Landscape of Rozsa Ferenc Gimnazium es Kollegium.jpg (hu)

prop-hu:fotóLeírása
  • Az iskola látképe (hu)
  • Az iskola látképe (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:igazgató
  • Szabó László (hu)
  • Szabó László (hu)
prop-hu:képMérete
  • 85 (xsd:integer)
prop-hu:létszám
  • 678 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (hu)

prop-hu:pozíciósTérkép
  • Békés megye (hu)
  • Békés megye (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (hu)
  • Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:homepage
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (hu)
  • Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:iskolái of
is prop-hu:publisher of
is foaf:primaryTopic of