Property Value
dbo:abstract
  • Anna Alekszejevna Buligina (oroszul: Анна Алексеевна Булыгина; Szalehard, 1984. január 11.) orosz sílövő. Sportpályafutását még gyerekként sífutóként kezdte, 1992-ben. Először szülővárosa sportiskolájának diákja, majd 2001-től tanulmányait Tyumenyben folytatta, ekkor kezdett el foglalkozni a sílövészettel. Tyumenyben szerzett diplomát a rendőr-akadémián. Komoly nemzetközi versenyen először 2002-ben szerepelt, a junior világbajnokságon, Olaszországban, ahol a sprint versenyszámban rögtön a második helyet szerezte meg. A következő évben, , Lengyelországban lett először első helyezett junior világbajnok, az orosz váltó tagjaként. Összesen hét alkalommal állhatott a dobogó valamelyik fokán ifjúsági világbajnokságon, amiből három alkalommal aranyérmet akasztottak a nyakába. A felnőttek között 2006-ban mutatkozott be, a világkupában. Felnőtt világbajnokságon 2007-ben szerepelt először, két évvel később, 2009-ben a Dél-Koreában megrendezett világbajnokságon első helyen végzett az orosz váltóval. 2010-ben indult az olimpiai játékokon, ahol a legjobb eredménye egy negyedik hely volt, melyet a sprint versenyszámban érte el. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 605544 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5806 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21920052 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • 2018-01-04 (xsd:date)
prop-hu:képaláírás
  • Anna Alekszejevna Buligina (hu)
  • Anna Alekszejevna Buligina (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Anna Alekszejevna Buligina (hu)
  • Anna Alekszejevna Buligina (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of