Property Value
dbo:Work/runtime
  • 3.533333333333333
dbo:abstract
  • Az Another One Bites the Dust a harmadik dal a brit Queen rockegyüttes 1980-as The Game albumáról. A szerzője John Deacon basszusgitáros volt, akit elmondása szerint a gyermekkorában hallgatott soul és funk előadók ihlettek – bár a basszusszólam hasonlósága miatt feltételezhető, hogy a Chic együttes „Good Times” című dala is nagy inspirációt jelentett számára. A szövegében Deacon először cowboyokról akart írni, de az együttes szerint úgy túl ódivatú lett volna, ezért közösen új szöveget írtak hozzá, gengszterekkel a főszerepben. A dal eltért az együttes addig megszokott stílusától, a funkra jellemző visszafogott dobhangzás, kiemelkedő basszus és ugyancsak visszafogott, sikáló gitárjáték hallható benne. A felvételekor éles ellentét alakult ki az együttesen belül, ugyanis Roger Taylor dobos és Brian May gitáros inkább a régi hangzásukhoz ragaszkodott volna. Bár ebben az időszakban kezdtek el szintetizátort használni, ennél a dalnál minden hangot hagyományos hangszerekkel rögzítettek. 1980. augusztus 22-én kislemezen is megjelent. Angliában a hetedik helyet érte el, Amerikában viszont óriási sikere volt, több hétig vezette a slágerlistát, valamint az R&B és Dance listákon is magas helyezéseket ért el, a fekete zenét játszó rádióadók körében pedig különösen felkapott lett. Grammy-díjra is jelölték a „legjobb vokális rockzenekar” kategóriában, de nem nyerte el a díjat. Az együttes legkelendőbb kislemeze lett, csak Amerikában hónapok leforgása alatt 3 millió kelt el belőle, világszerte pedig több mint 7 millió példányban fogyott. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 212.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Another One Bites the Dust (hu)
  • (hu)
  • Another One Bites the Dust (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 99593 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 23543 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23545552 (xsd:integer)
prop-hu:albumDalai
prop-hu:albumon
prop-hu:bOldal
prop-hu:borító
  • Queen - another one bites the dust.jpg (hu)

prop-hu:cím
  • Another One Bites the Dust (hu)
  • Another One Bites the Dust (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Play the Game (hu)
  • (hu)
  • Play the Game (hu)
prop-hu:felvételek
  • 1980 (xsd:integer)
  • Musicland Studios, München, Németország (hu)
prop-hu:formátum
  • 12.0
prop-hu:hossz
  • 212.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Another One Bites the Dust (hu)
  • (hu)
  • Another One Bites the Dust (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Need Your Loving Tonight (hu)
  • (hu)
  • Need Your Loving Tonight (hu)
prop-hu:megjelent
  • 1980 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Queen, Reinhold Mack (hu)
  • Queen, Reinhold Mack (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:szerzők
prop-hu:típus
prop-hu:videoklip
  • www.youtube.com/watch?v=rY0WxgSXdEE (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Another One Bites the Dust (hu)
  • Another One Bites the Dust (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:kislemez of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:title of
is foaf:primaryTopic of