Property Value
dbo:abstract
  • Antoni Plàcid Gaudí i Cornet (Reus, 1852. június 25. – Barcelona, 1926. június 10.), rövid nevén Antoni Gaudí katalánul ill. spanyolul vagy egyszerűen csak Gaudí: katalán építész. Szülei Francesc Gaudí i Serra rézműves és Antonia Cornet i Bertran voltak. Tanulmányaira nagy hatással volt az angol John Ruskin. Korai épületeire jellemző a mór, majd a gótikus stílus, arab-perzsa illetve francia neogótikus elemei, ám jellemzően az organikus építészet képviselője. Egyes szakírók ezt „katalán modernizmusnak” nevezik. Legtöbb művéhez ő maga készítette a belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt, míves csempéket is. Legismertebb épülete a Sagrada Família temploma. A keleti szárny 1891 és 1900 között, a nyugati szárny már posztumusz, 1954 és 1985 között épült. Ma is emelkedő tornyai közül a legmagasabb (az eredeti tervek szerint) 170 méteres lesz. A mai építészek a spanyol polgárháború egyházellenes anarchista katalán partizánjai által összetört és a legkorszerűbb eljárásokkal rekonstruált, eredeti makettek és a felgyújtott laboratóriumában megmaradt tervfoszlányok alapján folytatják a zseniális művet, amit a művész halálának centenáriumára akarnak befejezni. Ahogy még magát az organikus építészetet sem értette meg a 20. század, úgy ez a templom is a jövő temploma lesz. Ahogy maga Gaudí mondta: „Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait.” Mottója: „A könyveknél többet ér, ha közvetlenül a természetet tanulmányozzuk.” (hu)

dbo:citizenship
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 22414 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8588 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23900276 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
  • 20050617005409 (xsd:decimal)
prop-hu:halálozásiDátum
  • 1926 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Antoni Gaudi 1878.jpg (hu)
  • Antoni Gaudi 1878.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Antoni Gaudí 1878-ban (hu)
  • Antoni Gaudí 1878-ban (hu)
prop-hu:képméret
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:nemzetiség
  • katalán (hu)
  • katalán (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1852 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • Reus, vagy Riudoms (hu)
  • Reus, vagy Riudoms (hu)
prop-hu:sírhely
  • Sagrada Família altemploma (hu)
  • Sagrada Família altemploma (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Antoni Gaudí (hu)
  • Antoni Gaudí (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of