dbo:abstract
|
- Antonije Pušić, vagy művésznevén Rambo Amadeus (Kotor, 1963. június 14. — ) montenegrói énekes. 2011. december 12-én jelentette be az RTCG, a montenegrói közszolgálati televízió, hogy belső kiválasztással rá esett a választás, így ő lett az, aki a 2012-es Eurovíziós Dalversenyen Montenegró színeiben állt színpadra Bakuban, az "Euro Neuro" című dallal. Gyermekkorában sportvitorlázásban ért el sikereket. A dalszövegei javarészt az átlagemberek szokásait és a helyi politikusok ostobaságait figurázza ki. Dalaiban többféle zenei stílust használ a poptól a rapen, a funkon, a népzene és elektronikus zene irányzatain át a rockig, de számos más zenei műfajt is ötvöz. Karrierje során gyakran nyúl a paródia műfajához, amivel igazán ki tudja fejezni zenéinek mondanivalóját. Híres az őrült jazz-funk zenéiről, érdekes dalszövegiről és meghökkentő elemeket tartalmazó élő színpadi szerepléseiről, amit brutális szatírával fűszerez, és néha a stand-up comedy határát súrolja produkcióival. Dalszövegei a régióra jellemző obszcén szavakat igen gyakran tartalmazó hétköznapi beszéd és a szleng elemeire épülnek, ugyanakkor tartalmilag negatívan értelmezhető társadalmi berögződéseket és problémákat, primitivizmust, sznobizmust gúnyoló mély értelemmel rendelkeznek. "Rambo Amadeus" saját bevallása szerint a turbo folk kifejezés megteremtője, mely egyenlő a balkáni régióra jellemző sajátságos szerb népzene és zenének ötvözetével, azaz a primitív népi kultura és a modern technológia nyújtotta elemek keverésével. Gyakran saját zenéjét is egyfajta turbo folk paródiaként értelmezik a furcsa ízlés, az agresszív folk zene és a nagy népszerűség keverékének megtestesítőjeként. Ugyanakkor a turbo folk egy teljesen különáló '"Rambo Amadeus" zenéjétől merőben eltérő stílusú, a Balkánra jellemző popzene. John Rambo és Wolfgang Amadeus Mozart nevének ötvözete a “joviális pop bájos királya”-ként is értelmezhető. Montenegró első UNICEF nagykövetének nevezték ki 2006-ban. A népszerűségének erejével segítette az iskolán belüli erőszak megfékezéséért született programot. Tizenkilenc albumot adott ki eddig, és sok díjat is nyert, melyek közül a legfényesebb a Valenciai Filmfesztivál nagydíja a Boomerang című film betétdalaiért, és a Montreux-i fesztivál Arany Rózsa díja. (hu)