| dbo:abstract
|
- Az aoristos (gr. ἀόριστος, "meghatározatlan", kiejtése: aorisztosz) egy igeszemlélet illetve igeidő, amelyet számos indoeurópai nyelv megőrzött. Manapság leginkább az ógörög nyelvből ismeretes, jóllehet bizonyos ma is beszélt nyelvjárásokban még mindig föllelhető (pl. a podhalei nyelvjárásban). Használatos még e kifejezés egyéb nyelvek (pl. a török) nem rokonítható fogalmaira is. A befejezetlen igeszemlélet legtöbbször egy folyamatos vagy ismétlődő cselekvést jelöl, a befejezett szemlélet ugyanakkor egy esemény hatásait hangsúlyozza. Az aoristosnak nincs effajta jelentéstartama, pusztán egy egyszerű eseményre utal. Kijelentő módban az aoristos egy általános, befejezett múltbeli eseményre utal. A "gnómikus aoristos" általános érvényű igazságot mond ki. Az "episztoláris aoristos" a levél megírásának idejére vonatkozik, tehát az író szempontjából jelen idejű, pl. ἔγραψα = írok (jelen időben). (Mikor a levelet acímzettek elolvassák, az ő szempontjukból már múlt időben történt a levél megírása.) Más igemódok (coniunctivus, és imperativus), valamint az infinitivusok és a participiumok esetében, értelme tisztán aspektuális. Ezekben az alakjaiban időt nem jelöl, csupán az egyéb szemléletű alakok alternatívájaként használatos. A Miatyánk ógörög változataiban is szerepel aoristos alak. A Máté 6,11-ben ("Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.") olvasható δὸς-szal szemben a Lukács 11,3 ("A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.") a befejezetlen alakot, a δίδου-t használja, ami ismételt cselekvést jelent. Az indoeurópai alapnyelv mondattanában az aoristos eredetileg pusztán aspektuális jelleggel fejlődhetett ki, majd később alakulhatott összetett, szemléleti-időbeli jelenséggé. A szanszkrit nyelv hasonló mondattannal rendelkezik. Az indoeurópai nyelvek többségéből kiveszett az aoristos. A latin nyelv fejlődése során például a perfectummal olvadt egybe, ugyanakkor ezzel gyarapítja a perfectumot, ami az összeolvadás hatására aoristosos jelleggel is használatba kerül. (hu)
- Az aoristos (gr. ἀόριστος, "meghatározatlan", kiejtése: aorisztosz) egy igeszemlélet illetve igeidő, amelyet számos indoeurópai nyelv megőrzött. Manapság leginkább az ógörög nyelvből ismeretes, jóllehet bizonyos ma is beszélt nyelvjárásokban még mindig föllelhető (pl. a podhalei nyelvjárásban). Használatos még e kifejezés egyéb nyelvek (pl. a török) nem rokonítható fogalmaira is. A befejezetlen igeszemlélet legtöbbször egy folyamatos vagy ismétlődő cselekvést jelöl, a befejezett szemlélet ugyanakkor egy esemény hatásait hangsúlyozza. Az aoristosnak nincs effajta jelentéstartama, pusztán egy egyszerű eseményre utal. Kijelentő módban az aoristos egy általános, befejezett múltbeli eseményre utal. A "gnómikus aoristos" általános érvényű igazságot mond ki. Az "episztoláris aoristos" a levél megírásának idejére vonatkozik, tehát az író szempontjából jelen idejű, pl. ἔγραψα = írok (jelen időben). (Mikor a levelet acímzettek elolvassák, az ő szempontjukból már múlt időben történt a levél megírása.) Más igemódok (coniunctivus, és imperativus), valamint az infinitivusok és a participiumok esetében, értelme tisztán aspektuális. Ezekben az alakjaiban időt nem jelöl, csupán az egyéb szemléletű alakok alternatívájaként használatos. A Miatyánk ógörög változataiban is szerepel aoristos alak. A Máté 6,11-ben ("Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.") olvasható δὸς-szal szemben a Lukács 11,3 ("A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.") a befejezetlen alakot, a δίδου-t használja, ami ismételt cselekvést jelent. Az indoeurópai alapnyelv mondattanában az aoristos eredetileg pusztán aspektuális jelleggel fejlődhetett ki, majd később alakulhatott összetett, szemléleti-időbeli jelenséggé. A szanszkrit nyelv hasonló mondattannal rendelkezik. Az indoeurópai nyelvek többségéből kiveszett az aoristos. A latin nyelv fejlődése során például a perfectummal olvadt egybe, ugyanakkor ezzel gyarapítja a perfectumot, ami az összeolvadás hatására aoristosos jelleggel is használatba kerül. (hu)
|
