| dbo:abstract
|
- Az Apollo–14 az Apollo-program nyolcadik, embert szállító repülése volt, egyben a harmadik olyan, amely leszállt a Holdon. A sikertelen Apollo–13-as megismétléseként ez volt a NASA második H típusú repülése, amelyen gyalogos űrhajósok két holdsétát tettek (azonban míg az első ilyen, az Apollo–12 főként annak bemutatására indult, hogy képesek-e az űrhajósok hajszálpontos leszállást végrehajtani egy előre meghatározott ponton, ezúttal a tudományos munka és a holdfelszínen megtett hosszabb túra került előtérbe). Az űrhajósok 33 óra 30 perc 31 másodpercet töltöttek a Hold felszínén és kétszer 4 és fél órát meghaladó holdsétát tettek a leszállóhely körzetében. A leszállóhelyet a küldetés tervezői a egy kitüntetett pontján, a Cone-kráter mellett jelölték ki. Az Apollo–14 számára eredetileg a Littrow térséget választották ki a szakemberek, ám amikor az Apollo–13 leszállása kútba esett, megfogalmazódott, hogy a Fra Mauro-formáció fontosabb geológiai nyomokat tartalmazhat, ezért megváltoztatták az Apollo–14 célját, és inkább megismételték az Apollo–13 repülését. A Fra Mauro térség abban különbözött az Apollo–11 és Apollo–12 leszállóhelyétől, hogy nem a sík holdtengereken feküdt, hanem egy dimbes-dombos tájon, amelyet vélhetően a keletkezésekor kivetődött anyagkidobódás hozott létre, ezért geológiailag teljesen más kőzettípusok fellelésével kecsegtetett. A repülésre kijelölt legénység Alan Shepard parancsnokból, a parancsnoki pilóta Stuart Roosából és Ed Mitchell holdkomppilótából állt össze, tartalékaik Gene Cernan parancsnok, Ron Evans parancsnokimodul-pilóta és Joe Engle holdkomppilóta voltak. Ezen legénységi jelölés volt az egyik legnagyobb botrányt kiváltó személyzeti ügy a program során. Korábban Shepard egy miatt kikerült a repülőállományból, majd jó pár évig ő volt Deke Slayton helyettese a NASA legénységi ügyekért felelős részlegének vezetésében. 1968-ban alávetette magát egy kockázatos műtétnek, amellyel visszanyerte egészségét és repülési státusát, és amelynek folytán azonnal lemondott vezetői beosztásáról, visszahelyeztette magát az aktív repülő űrhajós állományba, és igényt tartott egy Holdra repülő űrhajó parancsnoki ülésére. Slayton támogatta is ebben, és rábízta az Apollo–13-repülést, amelyet azonban a NASA vezetői – egyedüliként a program során – megvétóztak, és a két legénység (az Apollo–13 és –14-é) helyet cserélt. Ezzel a döntéssel egyben Shepard kitúrta az Apollo–14 várományosát, Gordo Coopert, aki látványos médiakavarodás közepette távozott a NASA-tól. Az expedíció 1971. január 31-én indult, amelynek során aztán az űrhajósok sikerrel szálltak le a kijelölt helyen, és később két holdsétát tettek. Az első kiszálláskor a magukkal vitt ALSEP állomást állították fel. A második kiszálláskor pedig a tervek szerint el kellett érniük a Cone-kráter peremét, amelyet azonban tájékozódási problémák miatt elvétettek. A két űrséta alatt végül 48 kg kőzetet hoztak a Földre a Fra Mauro-kráterből (ezek azonban később csalódást okoztak a geológusoknak, főként Shepard tudományra nem sok igényt fordító munkája következtében, amely miatt aztán a köztudatba újabb elfecsérelt repülésként vonult be az Apollo–14). A leszállásra 1971. február 9-én 5:00 (UTC) került sor a Csendes-óceánon, Amerikai Szamoától 1410 km-re délre, ahol az hordozó várta és emelte ki a vízre szállt űrhajót és legénységét. (hu)
- Az Apollo–14 az Apollo-program nyolcadik, embert szállító repülése volt, egyben a harmadik olyan, amely leszállt a Holdon. A sikertelen Apollo–13-as megismétléseként ez volt a NASA második H típusú repülése, amelyen gyalogos űrhajósok két holdsétát tettek (azonban míg az első ilyen, az Apollo–12 főként annak bemutatására indult, hogy képesek-e az űrhajósok hajszálpontos leszállást végrehajtani egy előre meghatározott ponton, ezúttal a tudományos munka és a holdfelszínen megtett hosszabb túra került előtérbe). Az űrhajósok 33 óra 30 perc 31 másodpercet töltöttek a Hold felszínén és kétszer 4 és fél órát meghaladó holdsétát tettek a leszállóhely körzetében. A leszállóhelyet a küldetés tervezői a egy kitüntetett pontján, a Cone-kráter mellett jelölték ki. Az Apollo–14 számára eredetileg a Littrow térséget választották ki a szakemberek, ám amikor az Apollo–13 leszállása kútba esett, megfogalmazódott, hogy a Fra Mauro-formáció fontosabb geológiai nyomokat tartalmazhat, ezért megváltoztatták az Apollo–14 célját, és inkább megismételték az Apollo–13 repülését. A Fra Mauro térség abban különbözött az Apollo–11 és Apollo–12 leszállóhelyétől, hogy nem a sík holdtengereken feküdt, hanem egy dimbes-dombos tájon, amelyet vélhetően a keletkezésekor kivetődött anyagkidobódás hozott létre, ezért geológiailag teljesen más kőzettípusok fellelésével kecsegtetett. A repülésre kijelölt legénység Alan Shepard parancsnokból, a parancsnoki pilóta Stuart Roosából és Ed Mitchell holdkomppilótából állt össze, tartalékaik Gene Cernan parancsnok, Ron Evans parancsnokimodul-pilóta és Joe Engle holdkomppilóta voltak. Ezen legénységi jelölés volt az egyik legnagyobb botrányt kiváltó személyzeti ügy a program során. Korábban Shepard egy miatt kikerült a repülőállományból, majd jó pár évig ő volt Deke Slayton helyettese a NASA legénységi ügyekért felelős részlegének vezetésében. 1968-ban alávetette magát egy kockázatos műtétnek, amellyel visszanyerte egészségét és repülési státusát, és amelynek folytán azonnal lemondott vezetői beosztásáról, visszahelyeztette magát az aktív repülő űrhajós állományba, és igényt tartott egy Holdra repülő űrhajó parancsnoki ülésére. Slayton támogatta is ebben, és rábízta az Apollo–13-repülést, amelyet azonban a NASA vezetői – egyedüliként a program során – megvétóztak, és a két legénység (az Apollo–13 és –14-é) helyet cserélt. Ezzel a döntéssel egyben Shepard kitúrta az Apollo–14 várományosát, Gordo Coopert, aki látványos médiakavarodás közepette távozott a NASA-tól. Az expedíció 1971. január 31-én indult, amelynek során aztán az űrhajósok sikerrel szálltak le a kijelölt helyen, és később két holdsétát tettek. Az első kiszálláskor a magukkal vitt ALSEP állomást állították fel. A második kiszálláskor pedig a tervek szerint el kellett érniük a Cone-kráter peremét, amelyet azonban tájékozódási problémák miatt elvétettek. A két űrséta alatt végül 48 kg kőzetet hoztak a Földre a Fra Mauro-kráterből (ezek azonban később csalódást okoztak a geológusoknak, főként Shepard tudományra nem sok igényt fordító munkája következtében, amely miatt aztán a köztudatba újabb elfecsérelt repülésként vonult be az Apollo–14). A leszállásra 1971. február 9-én 5:00 (UTC) került sor a Csendes-óceánon, Amerikai Szamoától 1410 km-re délre, ahol az hordozó várta és emelte ki a vízre szállt űrhajót és legénységét. (hu)
|
