Property Value
dbo:Work/runtime
  • 3.533333333333333
dbo:abstract
  • Az Applause Lady Gaga amerikai énekesnő dala 2013-as Artpop című harmadik nagylemezéről. Az album első kislemezeként jelent meg az Interscope Records kiadó gondozásában 2013. augusztus 12-én. A szám dalszerzői és producerei Gaga, , Dino Zisis és voltak, de részt vett a dalszerzésben , Nicolas Mercier, Julien Arias és William Grigahcine is. Az Applause-t a rajongók üdvrivalgása inspirálta, ami segítette az énekesnőt motiváltnak maradni azokban a hónapokban, amikor fájdalmak között koncertezett a Born This Way Ball turnéjával, melyet aztán le is kellett mondania csípőműtét miatt. A műfajilag és eurodance stílusokba sorolható dal szintetizátor hangok és ütemek köré épült, dalszövegét tekintve pedig arról szól, hogy Gaga mennyire függ a rajongói szeretetétől és azért él, hogy felléphessen. A dal túlnyomórészt pozitív fogadtatásban részesült a zenekritikusoktól, akik kiemelték, hogy a refrénje fülbemászó, illetve pozitívan hasonlították a dalt Gaga 2008-as The Fame című debütáló albumának hanganyagához. Az Applause kereskedelmi szempontból sok országban sikeres volt, így első lett Dél-Koreában, Libanonban, Magyarországon és Spanyolországban, míg az első tíz közé került Belgiumban, Bulgáriában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Franciaországban, Írországban, Izraelben, Japánban, Kanadában, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Skóciában és Új-Zélandon. Emellett többszörös platinalemez minősítést kapott az Egyesült Államokban, Kanadában és Venezuelában is. A dalhoz készült videóklipet divatfényképész páros rendezte. 2013. augusztus 19-én jelent meg, a Times Square óriáskivetítőin is vetítették. A kritikusok pozitív véleménnyel voltak a klipről, utalásokat véltek felfedezni benne a filmművészetre és Andy Warholra. A felvétel népszerűsítésére Gaga nyitóelőadóként lépett fel a , ahol karrierjét számos színpadi ruhaváltás segítségével mutatta be. Ezen kívül elénekelte a dalt a Good Morning Americában, a Saturday Night Liveban, az ArtRave: The Artpop Ball és a Joanne World Tour turnéin, illetve a Roseland Ballroom és az Enigma rezidencia koncertsorozatain. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 212.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Applause (hu)
  • (hu)
  • Applause (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1041293 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 126478 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23900416 (xsd:integer)
prop-hu:albumon
prop-hu:borító
  • Lady Gaga Applause Cover.png (hu)
  • Lady Gaga Applause Cover.png (hu)
prop-hu:cím
  • Applause (hu)
  • Applause (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Marry the Night (hu)
  • (hu)
  • Marry the Night (hu)
prop-hu:felvételek
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:float
  • left (hu)
  • left (hu)
prop-hu:formátum
  • Digitális letöltés, CD kislemez, 12"-es képes hanglemez (hu)

prop-hu:fájlnév
  • Lady Gaga - Applause .mp3 (hu)
  • Lady Gaga - Applause .mp3 (hu)
prop-hu:hossz
  • 212.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Applause (hu)
  • (hu)
  • Applause (hu)
prop-hu:kiadó
  • Streamline, Interscope (hu)
  • Streamline, Interscope (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Do What U Want (hu)
  • (hu)
  • Do What U Want (hu)
prop-hu:megjelent
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • DJ White Shadow, Lady Gaga, Dino Zisis, Nick Monson (hu)

prop-hu:stílus
prop-hu:szerző
  • Stefani Germanotta, Paul "DJ White Shadow" Blair, Dino Zisis, Nick Monson, Martin Bresso, Nicolas Mercier, Julien Arias, William Grigahcine (hu)

prop-hu:szöveg
  • Egy 21 másodperces részlet Lady Gaga Applause című dalából, amelyben hallhatóak a hi-NRG ütemek, a „repetitív szintetizátor hangok” és a pergődob használata. (hu)

prop-hu:típus
prop-hu:videoklip
  • www.youtube.com/watch?v=pco91kroVgQ (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Applause (hu)
  • Applause (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of