Property Value
dbo:abstract
  • Az Apáczai Csere János-díj 1973-ban alapított, az oktatásügyet felügyelő miniszter által adományozható szakmai elismerés pedagógusok és főiskolai, egyetemi oktatók részére, kiemelkedő oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkájukért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységükért. A díjat a minisztertanács alapította 1973. május 13-án kihirdetett 1013/1973. számú határozatával. A díjat első alkalommal 1973. június 1-jén, az iskolák államosításának 25 évfordulóján és a pedagógusnap alkalmával osztották ki a Parlamentben tíz fő részére. Az 1975-ös díjátadó kivételesen egy héttel később, a névadó Apáczai Csere János születésének 350. évfordulóján volt. 1992-ben március 15-én került sor a díjkiosztásra. 1993 és 2012 között az elismerést a magyar kultúra napján (január 22.) adták át. 2013-tól a díj átadására ismét a pedagógusnap (június 1.) alkalmából kerül sor. 1977-ig évente tíz, 1978-tól tizenöt díjat osztottak ki. Évente legfeljebb hatvan díj adományozható, azzal, hogy az alap- és középfokú oktatásban 30, a felsőfokú oktatásban ugyancsak 30 személy kaphatja meg. A díjazott az adományozást igazoló okiratot és érmet kap. A díjhoz pénzjutalom jár, melynek mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 448573 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 109235 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23863147 (xsd:integer)
prop-hu:accd
  • 2013-07-12 (xsd:date)
prop-hu:ann
  • 1998 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:archd
  • 2013-07-12 (xsd:date)
prop-hu:aurl
prop-hu:aut
  • Gulyás Sándor (hu)
  • Gulyás Sándor (hu)
prop-hu:die
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:fasc
  • 170 (xsd:integer)
prop-hu:lun
  • december (hu)
  • december (hu)
prop-hu:misc
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:pag
  • 213 (xsd:integer)
  • 28179 (xsd:integer)
prop-hu:per
prop-hu:red
  • Jogi Távképzési Program (hu)
  • Jogi Távképzési Program (hu)
prop-hu:tit
  • 24 (xsd:integer)
  • Egy pedagógiai díj negyedszázada (hu)
  • Az emberi erőforrások minisztere 49/2012. EMMI rendelete az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:work
  • jogtap.hu (hu)
  • jogtap.hu (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Apáczai Csere János-díj (hu)
  • Apáczai Csere János-díj (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:award of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:díjak of
is prop-hu:kitüntetései of
is prop-hu:szakmaiKitüntetések of
is foaf:primaryTopic of