Property Value
dbo:abstract
  • Az Arany Hajnal (görögül: Χρυσή Αυγή, Hriszí Avjí) radikális jobboldali párt Görögországban, melyet Nikólaosz Mihaloliákosz alapított 1993. november 1-jén és azóta kis csoportból nagy, országos támogatottsággal rendelkező párttá vált. Elemzők és a média neonáciként írják le a pártot, ők azonban ezt visszautasítják. Azonban jelképeik között használják a nemzetiszocialista szimbólumokat és a múltban többször dicsérték a Harmadik Birodalom vezetőit. Mihaloliákosz az 1980-as években kezdte el a párt szervezését, amely 1991-ben kapott először széles körű figyelmet és 1993-ban került bejegyzésre politikai pártként. 2005-ben időlegesen beszüntette működését és a olvadt. Amikor Mihaloliákosz megvonta a támogatását, a Szövetség működése szűnt meg. 2007 márciusában került sor a párt 6. kongresszusára, ahol a pártvezetés bejelentette, hogy folytatják politikai aktivitásukat. A 2010-es görög helyhatósági választáson a párt Athén környékén a szavazatok 5,3%-át szerezte meg, így egy helyet szerzett a Városi Tanácsban. Némelyik környéken, ahol sok bevándorló él, a támogatottsága a 20%-ot is elérte. A 2012-es májusi parlamenti választáson a párt kampánya a munkanélküliség, a gazdaság és a megszorítások közötti aggodalmakra épült, valamint maró bevándorlásellenességre, ami a támogatottságuk jelentős növekedését eredményezte. A szavazatok 7%-át megszerezve első alkalommal tudtak bekerülni a görög parlamentbe, és 21 képviselői helyet szereztek meg a 200-ból. A júniusi második parlamenti választáson ez az eredmény némileg romlott, és 18 képviselői helyet tudtak megszerezni. (hu)

dbo:colourName
  • fekete, vörös, arany (hu)
  • fekete, vörös, arany (hu)
dbo:headquarter
dbo:motto
  • Haza, Becsület, Arany Hajnal (Patrída,Timí,Hriszí Avjí)
dbo:president
dbo:purpose
  • Metaxászizmus
  • Nacionalizmus
  • [[]]euroszkepticizmusbevándorláselleneség
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 954103 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9315 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23900503 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • --11-01
prop-hu:elnök
prop-hu:ideológia
prop-hu:ifjúságiTagozat
  • Ifjúsági Front (hu)
  • Ifjúsági Front (hu)
prop-hu:logó
  • Meandros flag.svg (hu)
  • Meandros flag.svg (hu)
prop-hu:logóaláírás
  • A párt zászlaja (hu)
  • A párt zászlaja (hu)
prop-hu:logóméret
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:mottó
  • Haza, Becsület, Arany Hajnal (hu)
  • Haza, Becsület, Arany Hajnal (hu)
prop-hu:nemzetköziSzövetség
prop-hu:név
  • Arany Hajnal (hu)
  • Χρυσή Αυγή (hu)
  • Arany Hajnal (hu)
  • Χρυσή Αυγή (hu)
prop-hu:parlamentiJelenlét
  • Görög parlament: (hu)
  • Görög parlament: (hu)
prop-hu:politikaiElhelyezkedés
  • szélsőjobboldal (hu)
  • szélsőjobboldal (hu)
prop-hu:székház
  • Athén, (hu)
  • Athén, (hu)
prop-hu:szín
  • fekete, vörös, arany (hu)
  • fekete, vörös, arany (hu)
prop-hu:szóvivő
prop-hu:weboldal
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Arany Hajnal (hu)
  • Arany Hajnal (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:homepage
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Arany Hajnal (hu)
  • Χρυσή Αυγή (Hriszí Avjí) (hu)
  • Arany Hajnal (hu)
  • Χρυσή Αυγή (Hriszí Avjí) (hu)
is dbo:state of
is prop-hu:állam of
is foaf:primaryTopic of