Property Value
dbo:abstract
  • A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház 2012-ben költözött az egykori zsidó kultúrház frissen restaurált-felújított épületébe, a Nyomda utca 4 szám alá. Jelenleg egy nagy- és egy stúdió teremmel (Ariel Stúdió), illetve konferenciateremmel rendelkezik; a színház első emeleti előcsarnokában található az Ariel Art Caffé. A Maros Megyei Tanács alárendeltéségébe tartozó intézményben párhuzamosan működik a román és a magyar társulat. Az 1949-ben alapított bábszínház kiemelkedő személyiségei Antal Pál rendező és Haller József tervező; 1995-ben mindketten a Magyarországi Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehették át. Antal Pál munkássága az alapítás éveitől kezdve, csaknem fél évszázadon át meghatározta a bábszínház művészi arculatát, miközben nem csak az iránymutatást, hanem a színészek módszeres gyakorlati és elméleti képzését is feladatának tartotta. A román társulat 1963 óta működik. A színház neve 1990–től ARIEL Ifjúsági és Gyermekszínház; 1999-től, a gyermek-, illetve bábelőadások mellett kísérleti színházi produkcióknak is helyet ad, a felnőtteknek ajánlott underground program keretén belül. Emellett az Ariel babaszínházat (0-4 éveseknek), játszóházakat, workshopokat, fiataloknak, hátrányos helyzetűeknek szánt színházi programokat szervez. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 254471 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3712 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20638797 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 1949 (xsd:integer)
prop-hu:alapító
  • Révész Endre, Ligeti Herta (hu)
  • Révész Endre, Ligeti Herta (hu)
prop-hu:cím
  • Marosvásárhely, Nyomda utca 4. szám (hu)

prop-hu:email
  • csodaposta@yahoo.com (hu)
  • teatrulariel@yahoo.com (hu)
  • csodaposta@yahoo.com (hu)
  • teatrulariel@yahoo.com (hu)
prop-hu:fenntartó
  • Maros Megyei Tanács (hu)
  • Maros Megyei Tanács (hu)
prop-hu:főigazgató
prop-hu:gazdaságiVezető
  • Leontina Luduşan (hu)
  • Leontina Luduşan (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:játszóhelyek
  • nagyterem, Ariel Stúdió (hu)
  • nagyterem, Ariel Stúdió (hu)
prop-hu:logóméret
  • 100 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • () (hu)
  • Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (hu)
  • () (hu)
  • Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (hu)
prop-hu:postacím
  • Teatrul pentru Copii şi Tineret Ariel, Târgu Mureş. 540050 Târgu Mureş, str. Poligrafiei nr. 4. Romania (hu)

prop-hu:rendezők
prop-hu:telefonszám
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:társulatok
  • román és magyar (hu)
  • román és magyar (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (hu)
  • Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of