Property Value
dbo:abstract
  • Arzén Autorianosz (ógörögül: Ἀρσένιος Ἀυτωρειανός, latinul: Arsenius Autorianus), (1200 körül – 1273. szeptember 30.) konstantinápolyi pátriárka 1255-től 1259-ig, majd 1261-től 1265-ig. Arzén egyszerű szerzetes volt, akit II. Theodórosz nikaiai császár emelt a pátriárkai méltóságba 1255-ben, egyben kiskorú fiának, Jánosnak gyámjául rendelte. 1261-ben Mikhaél Palailogosz (VIII. Mihály) megdöntötte az időközben trónrajutott (IV.) Jánosnak az uralmát, és meg is vakíttatta. Arzén erre egyházi átkot mondott Mihályra, aki viszont a egy szigetére száműzette a pátriárkát. Arzén úgy halt meg évekkel később, hogy nem vonta vissza a császárra kimondott átkot. A következő pátriárka, József visszavonta ugyan a kiközösítést, de Arzén követői, az úgynevezett arszeniták kisebb egyházszakadást idéztek elő a görög ortodox kereszténységen belül nem ismerve el a későbbi pátriárkákat. Mihály császár utóda, II. Andronikosz több kísérletet tett az arszeniták visszahívására az egyházba, de csak 1312-re csitultak el a viszálykodások. Ekkor hivatalosan is el lett ismerve Arzén átkának törvényessége. A pátriárkát szentté nyilvánították, testét pedig Konstantinápolyban helyezték nyugalomra. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1354266 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2666 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22484785 (xsd:integer)
prop-hu:előzőPüspök
prop-hu:halálDátuma
  • 1273 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:következőPüspök
prop-hu:név
  • Arzén (hu)
  • Arzén (hu)
prop-hu:püspökiSzékhely
  • Konstantinápoly (hu)
  • Konstantinápoly (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1200 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 1255 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 1259 (xsd:integer)
  • 1261 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Arzén konstantinápolyi pátriárka (hu)
  • Arzén konstantinápolyi pátriárka (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of