| dbo:abstract
|
- Az asszertivitás vagy asszertív kommunikáció olyan tanulható kommunikációs készség, viselkedési vagy gondolkodási mintázat, amelynek során az asszertívan kommunikáló személy magabiztosan, a saját érzéseit, igényeit, szükségleteit tudatosítva, ezeket őszintén felvállalva tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is (tiszta önkifejezés), egyúttal képes arra is, hogy meghallgassa, felfedezze és megértse a másik fél érzéseit, igényeit, szükségleteit is (aktív figyelem, értő figyelem). Kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő fél igényeit szem előtt tartja – nem hódol be, de nem is próbálja dominálni a másik felet. Aki az asszertív kommunikáció e két alappillérét, azaz a tiszta önkifejezést és az értő figyelmet képes az adott szituációnak, beszélgetőpartnernek vagy élethelyzetnek megfelelően alkalmazni, az tisztább, erősebb, őszintébb kapcsolatokat építhet ki, és nehéz helyzetekben nagyobb eséllyel talál olyan megoldást a másik féllel, amellyel mindketten elégedettek lesznek. Aki asszertívan kommunikál, arra törekszik, hogy a saját igényeit, szükségleteit ne a másik ember és a külvilág rovására érvényesítse, ehelyett olyan megoldásokra törekszik, amelyekben a saját igényei és szükségletei kielégülnek, de a másik ember igényei, szükségletei is megvalósulhatnak, valamint adott esetben a környezet, a külvilág is pozitív irányban változik. Az asszertív kommunikációt lehet úgy is tekinteni, hogy az aktív (azaz: cselekvő, környezetét alakító) valamint a passzív (azaz: befogadó, másokra és a külvilágra nyitott) hozzáállás és viselkedés dinamikus (azaz: az adott helyzetnek és az adott kommunikációs partnernek megfelelő) ötvözete – ezért szokták az asszertív kommunikációt a kommunikáció jin-jangjának is nevezni. Fontos megjegyezni, hogy a befogadó, a másokra és a külvilágra odafigyelő attitűd kibontakozásához is bizonyos mértékű tudati és viselkedési aktivitás szükséges (azaz: a másik fél valódi meghallgatása akkor valósul meg igazán, ha a hallgató a jelenlétével, szavaival, testbeszédével aktívan támogatja a beszélő önkifejezési folyamatát). (hu)
- Az asszertivitás vagy asszertív kommunikáció olyan tanulható kommunikációs készség, viselkedési vagy gondolkodási mintázat, amelynek során az asszertívan kommunikáló személy magabiztosan, a saját érzéseit, igényeit, szükségleteit tudatosítva, ezeket őszintén felvállalva tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is (tiszta önkifejezés), egyúttal képes arra is, hogy meghallgassa, felfedezze és megértse a másik fél érzéseit, igényeit, szükségleteit is (aktív figyelem, értő figyelem). Kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő fél igényeit szem előtt tartja – nem hódol be, de nem is próbálja dominálni a másik felet. Aki az asszertív kommunikáció e két alappillérét, azaz a tiszta önkifejezést és az értő figyelmet képes az adott szituációnak, beszélgetőpartnernek vagy élethelyzetnek megfelelően alkalmazni, az tisztább, erősebb, őszintébb kapcsolatokat építhet ki, és nehéz helyzetekben nagyobb eséllyel talál olyan megoldást a másik féllel, amellyel mindketten elégedettek lesznek. Aki asszertívan kommunikál, arra törekszik, hogy a saját igényeit, szükségleteit ne a másik ember és a külvilág rovására érvényesítse, ehelyett olyan megoldásokra törekszik, amelyekben a saját igényei és szükségletei kielégülnek, de a másik ember igényei, szükségletei is megvalósulhatnak, valamint adott esetben a környezet, a külvilág is pozitív irányban változik. Az asszertív kommunikációt lehet úgy is tekinteni, hogy az aktív (azaz: cselekvő, környezetét alakító) valamint a passzív (azaz: befogadó, másokra és a külvilágra nyitott) hozzáállás és viselkedés dinamikus (azaz: az adott helyzetnek és az adott kommunikációs partnernek megfelelő) ötvözete – ezért szokták az asszertív kommunikációt a kommunikáció jin-jangjának is nevezni. Fontos megjegyezni, hogy a befogadó, a másokra és a külvilágra odafigyelő attitűd kibontakozásához is bizonyos mértékű tudati és viselkedési aktivitás szükséges (azaz: a másik fél valódi meghallgatása akkor valósul meg igazán, ha a hallgató a jelenlétével, szavaival, testbeszédével aktívan támogatja a beszélő önkifejezési folyamatát). (hu)
|
