| dbo:abstract
|
- Aszkéta (a görög aszkeo, „gyakorol” szóból) az általános szóhasználat szerint a szellemi javakért, lelki gyarapodásért önmagát megtagadó személy. A katolikus egyházban a szó köznyelvi jelentésénél szűkebb értelemben az aszkéta olyan valaki, aki fogadalmat tesz az evangéliumi tanácsok megvalósítására, és egyidejűleg fokozottabban részt vállalt az egyház karitatív tevékenységében. A fogadalom az i. sz. 3. század óta ismert, de voltak aszkéta csoportok már a 2. században is. Az aszkéták eleinte egyházközségükben éltek, de hamarosan a csoportos elkülönülést választották – eleinte időnként a püspökök által elítélt formákban is, mint például amikor a klerikusok (virgines subintroductae) éltek egy fedél alatt. Nagyjából a 4. századtól gyakorlatilag a remetéket és a szerzeteseket nevezik aszkétáknak. (hu)
- Aszkéta (a görög aszkeo, „gyakorol” szóból) az általános szóhasználat szerint a szellemi javakért, lelki gyarapodásért önmagát megtagadó személy. A katolikus egyházban a szó köznyelvi jelentésénél szűkebb értelemben az aszkéta olyan valaki, aki fogadalmat tesz az evangéliumi tanácsok megvalósítására, és egyidejűleg fokozottabban részt vállalt az egyház karitatív tevékenységében. A fogadalom az i. sz. 3. század óta ismert, de voltak aszkéta csoportok már a 2. században is. Az aszkéták eleinte egyházközségükben éltek, de hamarosan a csoportos elkülönülést választották – eleinte időnként a püspökök által elítélt formákban is, mint például amikor a klerikusok (virgines subintroductae) éltek egy fedél alatt. Nagyjából a 4. századtól gyakorlatilag a remetéket és a szerzeteseket nevezik aszkétáknak. (hu)
|
