dbo:abstract
|
- Aurela Gaçe albán énekesnő. Aurela négyévesen kezdett el énekelni, már ekkor több díjat nyert különféle fesztiválokon. Aurela a tiranai Művészeti Akadémián végzett dráma szakon. Az énekesnő 2002-ben költözött az Egyesült Államokba, ahol jelenleg is él és nagy népszerűségnek örvend az ottani albán közösségben. Zenei stílusára főként a népzene és a popzene jellemző. Háromszor vett részt az albán zenei fesztiválon, a Festivali i Këngësön, és mindhárom alkalommal megnyerte. 1999-ben S'jam tribu, 2001-ben Jetoj, 2010-ben Kënga ime (Érezd a szenvedélyt) volt győztes dalának címe. A fesztivál 2003 óta egyben az albán eurovíziós nemzeti döntő is, így a 2010. december 25-én szerzett első helyével az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel jogát is elnyerte. A dalt, az előző évek tendenciájára alapozva, angolra fordították a kor igényeinek megfelelően, melynek a címe "Feel the Passion" (Érezd a szenvedélyt) lett, és így a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Düsseldorfban is ezt fogja előadni, az első elődöntőben, fellépési sorrendben harmadikként. (hu)