| dbo:abstract
|
- Az Australopithecina az emberfélék (Hominidae) családján belül a öregnem egy mára letűnt csoportja, amelyhez az Australopithecus és a nemek tartoznak, míg a velük rokon másik csoportot az ember (Homo) neme alkotja. A csoport elméleti szempontból nagyon jelentős. Egyrészt: fogazat, csontozat, valószínűsíthető életmód stb. szempontjából sajátos átmenetet képeznek az emberszabású majmok és az emberfélék között, annak ellenére, hogy ez az alaktani és anatómiai hasonlóság nem feltétlenül jelent fejlődéstörténeti rokonságot. Az utóbbi kérdésben, a csoport emberré válásban betöltött szerepében nincs teljes tudományos konszenzus. Az e nembe tartozó két fajt, az Australopithecus afarensist, illetve a fejlettebb Australopithecus africanust, a tudósok többsége az emberek (Homo nem) közvetett ősének, az előembereket megelőző fejlődési fokozatnak („majomember”) tartja. Más tudósok (pl. a Leakey „paleontológus-dinasztia”) szerint az Australopithecina teljes egészében egy oldalág a törzsfejlődési fán. a 2010-es években elért eredményei szerint alighanem az lehetett a korai emberfajok (Homo habilis, Homo rudolfensis) közvetlen őse, a gorillák és a csimpánzok ősei pedig más Australopithecus fajok (Australopithecus afarensis, Australopithecus garhi) közül kerülhettek ki. Ebben a koncepcióban az Australopithecus africanus egy kihalt oldalág. Akárhogy is, az Australopithecina tanulmányozása közvetve mindenképpen elképzelést nyújthat az emberősökről is. Másrészt, mai tudásunk szerint több millió évig az Australopithecus-fajok voltak a legfejlettebb, legemberszerűbb főemlősök, és pár millió évig fennmaradtak az előemberek megjelenése után is, azokkal párhuzamosan élve. Az Australopithecusok leleteinek felfedezése, tanulmányozása, s a velük kapcsolatos paleoantropológiai elméletek megalkotása, aktívan művelt, fejlődő, ám egyúttal bizonytalanságokkal terhes kutatási területet jelent. Számos maradvány ismert, ám egyrészt ezek nem elegendőek egy biztos kép kialakításához, másrészt, már-már rendszeresnek nevezhető jelleggel, újak kerülnek elő, s ezek gyakran megingatják a népszerűbb, valószínűbbnek tartott elméleteket is. (hu)
- Az Australopithecina az emberfélék (Hominidae) családján belül a öregnem egy mára letűnt csoportja, amelyhez az Australopithecus és a nemek tartoznak, míg a velük rokon másik csoportot az ember (Homo) neme alkotja. A csoport elméleti szempontból nagyon jelentős. Egyrészt: fogazat, csontozat, valószínűsíthető életmód stb. szempontjából sajátos átmenetet képeznek az emberszabású majmok és az emberfélék között, annak ellenére, hogy ez az alaktani és anatómiai hasonlóság nem feltétlenül jelent fejlődéstörténeti rokonságot. Az utóbbi kérdésben, a csoport emberré válásban betöltött szerepében nincs teljes tudományos konszenzus. Az e nembe tartozó két fajt, az Australopithecus afarensist, illetve a fejlettebb Australopithecus africanust, a tudósok többsége az emberek (Homo nem) közvetett ősének, az előembereket megelőző fejlődési fokozatnak („majomember”) tartja. Más tudósok (pl. a Leakey „paleontológus-dinasztia”) szerint az Australopithecina teljes egészében egy oldalág a törzsfejlődési fán. a 2010-es években elért eredményei szerint alighanem az lehetett a korai emberfajok (Homo habilis, Homo rudolfensis) közvetlen őse, a gorillák és a csimpánzok ősei pedig más Australopithecus fajok (Australopithecus afarensis, Australopithecus garhi) közül kerülhettek ki. Ebben a koncepcióban az Australopithecus africanus egy kihalt oldalág. Akárhogy is, az Australopithecina tanulmányozása közvetve mindenképpen elképzelést nyújthat az emberősökről is. Másrészt, mai tudásunk szerint több millió évig az Australopithecus-fajok voltak a legfejlettebb, legemberszerűbb főemlősök, és pár millió évig fennmaradtak az előemberek megjelenése után is, azokkal párhuzamosan élve. Az Australopithecusok leleteinek felfedezése, tanulmányozása, s a velük kapcsolatos paleoantropológiai elméletek megalkotása, aktívan művelt, fejlődő, ám egyúttal bizonytalanságokkal terhes kutatási területet jelent. Számos maradvány ismert, ám egyrészt ezek nem elegendőek egy biztos kép kialakításához, másrészt, már-már rendszeresnek nevezhető jelleggel, újak kerülnek elő, s ezek gyakran megingatják a népszerűbb, valószínűbbnek tartott elméleteket is. (hu)
|
