Property Value
dbo:abstract
  • Az Aventinus egyike a hét dombnak, amelyekre Róma épült. Nem tisztázott, hogy a két Aventinus közül kiről kapta nevét. Az egyik Aventinus király volt a szomszédos Alba Longa városban és a hagyomány szerint ezen a római dombon temették el. A másik az Aeneis, Vergilius eposza szerint Hercules és Rhea papnő fia volt. Az Aventinuson keresztül futott Róma régi, jórészt az i. e. 4. század elején épült védőfala, a Servius-féle fal és kapui is nyíltak itt, mint a , vagy a hegy északi vége és a Tiberis folyó közt a . Katonailag fontos pont volt, amelyről ellenőrizni lehetett a Tiberis folyón haladó kereskedelmet. A császárkorban a XI. és XII. regio és a Tiberis közti területet foglalta el egészen az Aurelianus-féle falig, amelybe a porta Ostiensis mellett bele van foglalva a C. Cestius tribunus plebis 37 méter magas piramis alakú síremléke (Sepulcrum Cestii). A regio templomai közül ismeretes fekvésűek a Servius Tulliustól alapított latinus szövetségi templom, a Templum Dianae; a Marcus Furius Camillustól i. e. 392-ben felszentelt Templum Junonis Reginae, továbbá Juppiter Dolichenus temploma, a Dolichenum és a Templum Lunae az Aventinus északi sarkán. Fekvése nem ismeretes Minerva, Jupiter Libertas és Libertas templomainak. Diana templomának közelében állott Marcus Ulpius Traianus római császár barátjának, a háza, ki nyilvános fürdőt is építtetett itt (Domus Surae); ezzel szomszédos volt a Caius Traianus Decius római császár rendeletére épült Thermae Decianae. Az Aventinus és a Tiberis közti keskeny partszegélyen húzódott végig a Porticus Aemilia, amelyet a Tiberis partján újraépített Emporiummal egyidejűleg, mint odavezető fedett utat i. e. 193-ban építtett M. Aemilius Lepidus és L. Aemilius Paullus censor. A Róma tengerentúli forgalmának lebonyolítására szolgáló Emporium, (partvonala mintegy 600 m hosszú) környéke tele volt óriási raktárakkal, különösen a behozott gabona raktározására; e raktárakat a Sulpicia gensnek egykori birtokán építették, és , majd Galba császár hozzájáruló újabb építkezéseiről néven nevezték; szomszédos volt vele a nevű raktár. Az Aventinus és a Palatinus dombok közt épült i. e. 495-ben a Circus Maximus. Az ókori rómaiak fegyvereikkel az Aventinuson gyűltek össze az október 19-i Mars ünnepre, az . Az olasz fasizmus idején, baloldali politikus meggyilkolása után 1924-ben az Aventinus hegyre vonultak ki a parlamentet a fasizmus elleni tiltakozásul elhagyó ellenzéki politikusok (ez volt az ). Az Aventinus ma elegáns lakónegyed Róma kerületében (olaszul: rione). Az Aventinushoz több ókeresztény szent neve kapcsolódik, például , akinek bazilikája, a az Aventinuson épült a 4. vagy 5. században Mithrász temploma felett. (hu)

dbo:creationYear
  • 1980-01-01 (xsd:gYear)
dbo:requirement
  • I, II, III, IV, VI
dbo:wikiPageID
  • 129170 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3999 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22831738 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)

prop-hu:kritériumok
  • I, II, III, IV, VI (hu)
  • I, II, III, IV, VI (hu)
prop-hu:kép
  • Roma-prati.jpg (hu)
  • Roma-prati.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Római panoráma (hu)
  • Római panoráma (hu)
prop-hu:név
prop-hu:ország
  • Olaszország (hu)
  • Olaszország (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Róma (hu)
  • Róma (hu)
prop-hu:típus
  • Kulturális helyszín (hu)
  • Kulturális helyszín (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1980 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Aventinus (római domb) (hu)
  • Aventinus (római domb) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Róma történelmi központja (hu)
  • Róma történelmi központja (hu)
is foaf:primaryTopic of