| dbo:abstract
|
- 1956. október 24-én a szovjet megtárgyalta a lengyelországi és magyarországi politikai eseményeket. Egy budapesti delegáció jelentette, hogy a helyzet nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. Hruscsov kijelentette, hogy az, hogy Gerő Ernő pártfőtitkár október 23-án beavatkozást kért, azt jelezte, hogy a magyarországi kommunista pártban még megbízik a nép. Emellett a tiltakozásokat nem ideológiai harcnak látta, hanem az alapvető közgazdasági és szociális kérdések megoldatlansága miatti felzúdulásnak. Bár széles körben elterjedt a feltételezés, hogy a Szovjetuniót Magyarországnak a Varsói Szerződésből történő kilépése késztette a magyar forradalom leverésére, a Szovjet Kommunista Párt elnöksége október 31-i megbeszélésének részletei arra utalnak, hogy ez csak egy tényező volt a sok közül. A Molotov által vezetett keményvonalas frakció a beavatkozást erőltette, de Hruscsov és Zsukov marsall ezt eleinte ellenezték. Némi vita után először úgy döntöttek, nem mondatják le az új magyar kormányt. Nem sokkal ezután azonban több tényező is erősítette a keményvonalas frakció álláspontját:
* Szimultán törekvések a demokrácia és a demokratikus munkástanács irányába, mely „a kapitalista állam felé vezethet”. Mindkét mozgalom veszélyeztette a Szovjet Kommunista Párt befolyásos pozícióját a szocialista blokkban, sőt, esetlegesen magát a szovjet is. Az elnökség tagjai többsége számára az, hogy a munkástanácsok irányítása közvetlenül a munkások kezébe kerül, összeegyeztethetetlennek minősült a szocializmusról alkotott fogalmukkal.
* A nyugati hatalmak figyelmét a szuezi válság kötötte le, a Szovjetunió emiatt félt, hogy gyöngének tűnik, ha nem lép fel a keleti blokk felkeléseivel szemben. Hruscsov azt mondta (Franciaországra, Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra utalva: „Először Egyiptomba mennek, aztán Magyarországra.”
* Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet párt tagjai nem értenék, miért nem történt eddig beavatkozás a magyarországi eseményekbe. A desztalinizáció elidegenítette a párt konzervatívabb tagjait, akiket megriasztott a szovjet befolyás gyengülésének lehetősége. 1953. június 17-én Kelet-Berlinben a munkások robbantottak ki, és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának lemondását követelték. Őket a szovjet hadsereg segítségével gyorsan és erőszakosan leverték, 84 sztrájkoló meghalt vagy megsebesült, 700-at letartóztattak. 1956 júniusában a poznańi kormányellenes tüntetést is leverték, ami 74 áldozatot követelt. Ehhez jött még, hogy október végén a Szovjetunió európai részén kisebb regionális zavargásokra került sor.
* Az, hogy Magyarország ki akart lépni a Varsói Szerződésből és ki akarta nyilvánítani semlegességét, veszélyt jelentett a Szovjetuniót határoló, kialakított védelmi és ideológiai ütközőzónára. A szovjet nemzetközi viszonyokat Közép-Európával nagyban jellemezte a nyugati megszállástól való félelem, mely megerősítette a szovjet véleményt a szövetséges államokból álló ütközőzóna szükségességét illetően. Ezeket a bel- és külpolitikai tényezőket figyelembe véve az elnökség úgy döntött, hogy megszegi a de facto tűzszünetet és katonai erő alkalmazásával leveri a magyar forradalmat. Úgy tervezték, hogy felállítanak egy ideiglenes forradalmi kormányt, aki majd a szovjetek segítségét kéri a rend helyreállításához. Az új kormány vezetésére két személy, Münnich Ferenc vagy Kádár János neve merült fel. A szovjet pártvezetés egyes tagjai, főleg Molotov, Münnichet szerették volna a magyar miniszterelnöki székben látni, mert Kádár egyesek szemében azt a benyomást keltette, hogy túl közel áll Nagy Imre miniszterelnök vonalához, miközben Münnich és Bata István nyíltan kiálltak a szovjet fegyveres beavatkozás szükségessége mellett. (hu)
- 1956. október 24-én a szovjet megtárgyalta a lengyelországi és magyarországi politikai eseményeket. Egy budapesti delegáció jelentette, hogy a helyzet nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. Hruscsov kijelentette, hogy az, hogy Gerő Ernő pártfőtitkár október 23-án beavatkozást kért, azt jelezte, hogy a magyarországi kommunista pártban még megbízik a nép. Emellett a tiltakozásokat nem ideológiai harcnak látta, hanem az alapvető közgazdasági és szociális kérdések megoldatlansága miatti felzúdulásnak. Bár széles körben elterjedt a feltételezés, hogy a Szovjetuniót Magyarországnak a Varsói Szerződésből történő kilépése késztette a magyar forradalom leverésére, a Szovjet Kommunista Párt elnöksége október 31-i megbeszélésének részletei arra utalnak, hogy ez csak egy tényező volt a sok közül. A Molotov által vezetett keményvonalas frakció a beavatkozást erőltette, de Hruscsov és Zsukov marsall ezt eleinte ellenezték. Némi vita után először úgy döntöttek, nem mondatják le az új magyar kormányt. Nem sokkal ezután azonban több tényező is erősítette a keményvonalas frakció álláspontját:
* Szimultán törekvések a demokrácia és a demokratikus munkástanács irányába, mely „a kapitalista állam felé vezethet”. Mindkét mozgalom veszélyeztette a Szovjet Kommunista Párt befolyásos pozícióját a szocialista blokkban, sőt, esetlegesen magát a szovjet is. Az elnökség tagjai többsége számára az, hogy a munkástanácsok irányítása közvetlenül a munkások kezébe kerül, összeegyeztethetetlennek minősült a szocializmusról alkotott fogalmukkal.
* A nyugati hatalmak figyelmét a szuezi válság kötötte le, a Szovjetunió emiatt félt, hogy gyöngének tűnik, ha nem lép fel a keleti blokk felkeléseivel szemben. Hruscsov azt mondta (Franciaországra, Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra utalva: „Először Egyiptomba mennek, aztán Magyarországra.”
* Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet párt tagjai nem értenék, miért nem történt eddig beavatkozás a magyarországi eseményekbe. A desztalinizáció elidegenítette a párt konzervatívabb tagjait, akiket megriasztott a szovjet befolyás gyengülésének lehetősége. 1953. június 17-én Kelet-Berlinben a munkások robbantottak ki, és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának lemondását követelték. Őket a szovjet hadsereg segítségével gyorsan és erőszakosan leverték, 84 sztrájkoló meghalt vagy megsebesült, 700-at letartóztattak. 1956 júniusában a poznańi kormányellenes tüntetést is leverték, ami 74 áldozatot követelt. Ehhez jött még, hogy október végén a Szovjetunió európai részén kisebb regionális zavargásokra került sor.
* Az, hogy Magyarország ki akart lépni a Varsói Szerződésből és ki akarta nyilvánítani semlegességét, veszélyt jelentett a Szovjetuniót határoló, kialakított védelmi és ideológiai ütközőzónára. A szovjet nemzetközi viszonyokat Közép-Európával nagyban jellemezte a nyugati megszállástól való félelem, mely megerősítette a szovjet véleményt a szövetséges államokból álló ütközőzóna szükségességét illetően. Ezeket a bel- és külpolitikai tényezőket figyelembe véve az elnökség úgy döntött, hogy megszegi a de facto tűzszünetet és katonai erő alkalmazásával leveri a magyar forradalmat. Úgy tervezték, hogy felállítanak egy ideiglenes forradalmi kormányt, aki majd a szovjetek segítségét kéri a rend helyreállításához. Az új kormány vezetésére két személy, Münnich Ferenc vagy Kádár János neve merült fel. A szovjet pártvezetés egyes tagjai, főleg Molotov, Münnichet szerették volna a magyar miniszterelnöki székben látni, mert Kádár egyesek szemében azt a benyomást keltette, hogy túl közel áll Nagy Imre miniszterelnök vonalához, miközben Münnich és Bata István nyíltan kiálltak a szovjet fegyveres beavatkozás szükségessége mellett. (hu)
|
