Property Value
dbo:abstract
  • A 2020-2021-es szezon az AFC Ajax 65. szezonja volt az Eredivisie-ben, a holland labdarúgás legmagasabb osztályában. Az amszterdami csapat még mindig az elejétől kezdve jelen van az első osztályban. Eddig általában mindig már július-augusztus folyamán megkezdték a szezont de idén a csapat - tétmérkőzéseit magába foglaló - szezonja csupán szeptemberben fog elkezdődni mivel Mark Rutte holland miniszterelnök bejelentette még tavasszal, hogy szeptember 1-ig tilos tétmérkőzést játszani Hollandiában. Mindez a tavaszi koronavírus-járvány miatt történt. Az Ajax csapata ebben a szezonban eredetileg a Play off-ban kezdte volna meg az idei Bajnokok Ligáját. De mivel az Eredivisie a 2018/19-es szezont a 11. helyen zárta az UEFA-ranglistán és a tavalyi BL-t olyan csapat nyerte aki eredetileg is bejutott az idei BL-be a bajnokságból, így az Ajax is bejutott selejtezők nélkül a csoportkörbe. Az idei szezonban uralkodott az Ajax a bajnokságban és a kupában is. Nagy fölénnyel nyerte meg az idei szezont és szerezte meg története 35. bajnoki címét. A kupához csak a második fordulóban csatlakoztak, mivel a nemzetközi porondon is képviselték hazájukat. Az idei sorozatban mind az 5 mérkőzését megnyerte a csapat a rendes játékidőben úgy, hogy minden alkalommal Eredivisie-ellenfél ellen léptek pályára. Így történetük során a 20. alkalommal hódították el a kupát. A Bajnokok Ligája csoportkörében csupán a 3. helyen végeztek, így tavasszal az Európa Ligában léptek pályára. Ott egészen a negyeddöntőig jutottak el. Nagyon sok pontot szereztek idén is a nemzetközi porondon. Az évet az UEFA-ranglista 17. helyén zárták ami csapaton belüli rekordnak számít. Amióta létezik a ranglista, ilyen magasan még sohasem végeztek egy szezonban sem. Az AFC Ajax csapata idén is minden hazai mérkőzését a stadionjában, a Johan Cruijff Arenaban játszotta le. A koronavírus-járvány hatása erre a szezonra: * A járvány miatt Európában majdnem minden bajnokság később kezdődött el a megszokottnál, ezért az UEFA a nyári átigazolási időszakot meghosszabbította egészen október 5-ig. * A bajnokságot úgy kezdték, hogy korlátozott számú néző látogathat ki a mérkőzésekre. * Szeptember végén Mark Rutte miniszterelnök szigorítást vezetett be a járvány 2. hulláma miatt. Minden labdarúgó mérkőzést határozatlan ideig zárt kapuk mögött kell játszani. Végül úgy alakult, hogy októbertől a szezon hátralevő részét zárt kapuk mögött játszották le. Csupán április végén, a 30. fordulóban engedélyezték, hogy tesztelés képpen korlátozott számú néző látogathasson ki azon forduló mérkőzéseire. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1719433 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 119513 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23880937 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokságCímke
prop-hu:bajnokságEredmény
  • Bajnoki cím (hu)
  • Bajnoki cím (hu)
prop-hu:body
  • 0 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
prop-hu:csapat
prop-hu:dátum
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 2020 (xsd:integer)
  • 2021 (xsd:integer)
  • --11-03
  • --11-08
  • --11-22
  • --11-25
  • --11-28
  • --12-01
  • --12-05
  • --12-09
  • --12-12
  • --12-16
  • --12-20
  • --12-23
prop-hu:egyéb1Címke
prop-hu:egyéb1Eredmény
  • Csoportkör (hu)
  • Csoportkör (hu)
prop-hu:egyéb2Címke
prop-hu:egyéb2Eredmény
  • Negyeddöntő (hu)
  • Negyeddöntő (hu)
prop-hu:előző
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:félidő
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:gólkirályABajnokságban
  • (hu)
  • Dušan Tadić (hu)
  • (hu)
  • Dušan Tadić (hu)
prop-hu:gólkirályÖsszesen
  • (hu)
  • Dušan Tadić (hu)
  • (hu)
  • Dušan Tadić (hu)
prop-hu:gólszerző
  • Klaas-Jan Huntelaar (hu)
  • Edin Džeko (hu)
  • Georginio Wijnaldum (hu)
  • Ibañez (hu)
  • Lasse Vibe (hu)
  • Matúš Bero (hu)
  • Michiel Kramer (hu)
  • Renato Sanches (hu)
  • Sébastien Haller (hu)
  • Antony (hu)
  • Carel Eiting (hu)
  • Daley Blind (hu)
  • David Neres (hu)
  • Davy Klaassen (hu)
  • Devyne Rensch (hu)
  • Donny van de Beek (hu)
  • Donyell Malen (hu)
  • Dušan Tadić (hu)
  • Edson Álvarez (hu)
  • Eran Zahavi (hu)
  • Idrissa Touré (hu)
  • Jacob Rasmussen (hu)
  • Jan Paul van Hecke (hu)
  • Jordan Teze (hu)
  • Jurriën Timber (hu)
  • Leroy Fer (hu)
  • Lisandro Martínez (hu)
  • Loïs Openda (hu)
  • Marcos Senesi (hu)
  • Maximilian Wittek (hu)
  • Nicolás Tagliafico (hu)
  • Noussair Mazraoui (hu)
  • Oussama Tannane (hu)
  • Ridgeciano Haps (hu)
  • Riechedly Bazoer (hu)
  • Ryan Gravenberch (hu)
  • Sadio Mané (hu)
  • Sander van de Streek (hu)
  • Sean Klaiber (hu)
  • Simon Gustafson (hu)
  • Teun Koopmeiners (hu)
  • Tyrell Malacia (hu)
  • Curtis Jones (hu)
  • James Milner (hu)
  • Jordan Henderson (hu)
  • Trent Alexander-Arnold (hu)
  • Albert Guðmundsson (hu)
  • André Onana (hu)
  • Ahmed El Messaoudi (hu)
  • Anders Dreyer (hu)
  • Andre Silva (hu)
  • Awer Mabil (hu)
  • Berat Djimsiti (hu)
  • Brian Brobbey (hu)
  • Bruno Peres (hu)
  • Bryan Cristante (hu)
  • Caner Çavlan (hu)
  • Chris Kum (hu)
  • Daan Rots (hu)
  • Danny Post (hu)
  • Danzell Gravenberch (hu)
  • Dean Huiberts (hu)
  • Denzel Dumfries (hu)
  • Duván Zapata (hu)
  • Erik Sviatchenko (hu)
  • Fin Bartels (hu)
  • George Cox (hu)
  • Georgios Giakoumakis (hu)
  • Giacomo Quagliata (hu)
  • Gianluca Mancini (hu)
  • Hans Hateboer (hu)
  • Henk Veerman (hu)
  • Janni Serra (hu)
  • Jari Vlak (hu)
  • Jean-Pierre Nsame (hu)
  • Jesper Karlsson (hu)
  • Jordan Veretout (hu)
  • Joris van Overeem (hu)
  • Josip Iličič (hu)
  • Julio Pleguezuelo (hu)
  • Jurgen Ekkelenkamp (hu)
  • Kenneth Taylor (hu)
  • Kwasi Wriedt (hu)
  • Lassina Traoré (hu)
  • Lisandro Martinez (hu)
  • Lorenzo Pellegrini (hu)
  • Lucas Schoofs (hu)
  • Luis Muriel (hu)
  • Luuk Wouters (hu)
  • Marcus Ingvartsen (hu)
  • Marius Bülter (hu)
  • Martin Angha (hu)
  • Mica (hu)
  • Michaël Heylen (hu)
  • Michel Aebischer (hu)
  • Mickaël Tirpan (hu)
  • Mike Maignan (hu)
  • Mike te Wierik (hu)
  • Mimoun Mahi (hu)
  • Mitchell van Bergen (hu)
  • Mohamed Camara (hu)
  • Mohammed Kudus (hu)
  • Moussa Sylla (hu)
  • Nicolas Madsen (hu)
  • Noa Lang (hu)
  • Olivier Boscagli (hu)
  • Othman Boussaid (hu)
  • Perr Schuurs (hu)
  • Queensy Menig (hu)
  • Quincy Promes (hu)
  • Rai Vloet (hu)
  • Remco Balk (hu)
  • Remo Freuler (hu)
  • Riccardo Calafiori (hu)
  • Rodney Kongolo (hu)
  • Roel Janssen (hu)
  • Ruslan Malinovskiy (hu)
  • Samy Bourard (hu)
  • Sandro Lauper (hu)
  • Sebastian Polter (hu)
  • Sékou Koita (hu)
  • Teun Bijleveld (hu)
  • Teun van Grunsven (hu)
  • Thomas Bruns (hu)
  • Tiago Djaló (hu)
  • Timothy Weah (hu)
  • Tommy St. Jago (hu)
  • Tomáš Hajek (hu)
  • Vangelis Pavlidis (hu)
  • Vincent Sierro (hu)
  • Yusuf Yazıcı (hu)
  • Zakaria Labyad (hu)
  • Zeki Çelik (hu)
  • Klaas-Jan Huntelaar (hu)
  • Edin Džeko (hu)
  • Georginio Wijnaldum (hu)
  • Ibañez (hu)
  • Lasse Vibe (hu)
  • Matúš Bero (hu)
  • Michiel Kramer (hu)
  • Renato Sanches (hu)
  • Sébastien Haller (hu)
  • Antony (hu)
  • Carel Eiting (hu)
  • Daley Blind (hu)
  • David Neres (hu)
  • Davy Klaassen (hu)
  • Devyne Rensch (hu)
  • Donny van de Beek (hu)
  • Donyell Malen (hu)
  • Dušan Tadić (hu)
  • Edson Álvarez (hu)
  • Eran Zahavi (hu)
  • Idrissa Touré (hu)
  • Jacob Rasmussen (hu)
  • Jan Paul van Hecke (hu)
  • Jordan Teze (hu)
  • Jurriën Timber (hu)
  • Leroy Fer (hu)
  • Lisandro Martínez (hu)
  • Loïs Openda (hu)
  • Marcos Senesi (hu)
  • Maximilian Wittek (hu)
  • Nicolás Tagliafico (hu)
  • Noussair Mazraoui (hu)
  • Oussama Tannane (hu)
  • Ridgeciano Haps (hu)
  • Riechedly Bazoer (hu)
  • Ryan Gravenberch (hu)
  • Sadio Mané (hu)
  • Sander van de Streek (hu)
  • Sean Klaiber (hu)
  • Simon Gustafson (hu)
  • Teun Koopmeiners (hu)
  • Tyrell Malacia (hu)
  • Curtis Jones (hu)
  • James Milner (hu)
  • Jordan Henderson (hu)
  • Trent Alexander-Arnold (hu)
  • Albert Guðmundsson (hu)
  • André Onana (hu)
  • Ahmed El Messaoudi (hu)
  • Anders Dreyer (hu)
  • Andre Silva (hu)
  • Awer Mabil (hu)
  • Berat Djimsiti (hu)
  • Brian Brobbey (hu)
  • Bruno Peres (hu)
  • Bryan Cristante (hu)
  • Caner Çavlan (hu)
  • Chris Kum (hu)
  • Daan Rots (hu)
  • Danny Post (hu)
  • Danzell Gravenberch (hu)
  • Dean Huiberts (hu)
  • Denzel Dumfries (hu)
  • Duván Zapata (hu)
  • Erik Sviatchenko (hu)
  • Fin Bartels (hu)
  • George Cox (hu)
  • Georgios Giakoumakis (hu)
  • Giacomo Quagliata (hu)
  • Gianluca Mancini (hu)
  • Hans Hateboer (hu)
  • Henk Veerman (hu)
  • Janni Serra (hu)
  • Jari Vlak (hu)
  • Jean-Pierre Nsame (hu)
  • Jesper Karlsson (hu)
  • Jordan Veretout (hu)
  • Joris van Overeem (hu)
  • Josip Iličič (hu)
  • Julio Pleguezuelo (hu)
  • Jurgen Ekkelenkamp (hu)
  • Kenneth Taylor (hu)
  • Kwasi Wriedt (hu)
  • Lassina Traoré (hu)
  • Lisandro Martinez (hu)
  • Lorenzo Pellegrini (hu)
  • Lucas Schoofs (hu)
  • Luis Muriel (hu)
  • Luuk Wouters (hu)
  • Marcus Ingvartsen (hu)
  • Marius Bülter (hu)
  • Martin Angha (hu)
  • Mica (hu)
  • Michaël Heylen (hu)
  • Michel Aebischer (hu)
  • Mickaël Tirpan (hu)
  • Mike Maignan (hu)
  • Mike te Wierik (hu)
  • Mimoun Mahi (hu)
  • Mitchell van Bergen (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:háttér
  • #FFCCCC (hu)
  • #E6FFE6 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #FFCCCC (hu)
  • #E6FFE6 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
prop-hu:időpont
  • 18 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 1005.0
  • 1080.0
  • 1125.0
  • 1135.0
  • 1140.0
  • 1200.0
  • 1260.0
  • 735.0
  • 780.0
  • 840.0
  • 870.0
  • 960.0
  • 990.0
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:jvSzövetség
  • angol (hu)
  • német (hu)
  • spanyol (hu)
  • szlovák (hu)
  • olasz (hu)
  • orosz (hu)
  • skót (hu)
  • szlovén (hu)
  • angol (hu)
  • német (hu)
  • spanyol (hu)
  • szlovák (hu)
  • olasz (hu)
  • orosz (hu)
  • skót (hu)
  • szlovén (hu)
prop-hu:játékvezető
prop-hu:kupaCímke
prop-hu:kupaEredmény
  • Kupagyőzelem (hu)
  • Kupagyőzelem (hu)
prop-hu:kép
  • AFC Ajax logo inside Amsterdam Arena.jpg (hu)
  • AFC Ajax logo inside Amsterdam Arena.jpg (hu)
prop-hu:képméret
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • 2021 (xsd:integer)
prop-hu:leftarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 232929 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:legalacsonyabbHazaiNézőszám
  • 7 (xsd:integer)
  • AFC Ajax - AZ Alkmaar (hu)
prop-hu:legmagasabbHazaiNézőszám
  • 12 (xsd:integer)
  • AFC Ajax - Vitesse (hu)
prop-hu:legnagyobbHazaiGyőzelem
  • AFC Ajax - ADO 5ː0 (hu)
  • AFC Ajax - Heracles 5ː0 (hu)
  • AFC Ajax - ADO 5ː0 (hu)
  • AFC Ajax - Heracles 5ː0 (hu)
prop-hu:legnagyobbVendégGyőzelem
  • VVV-Venlo - AFC Ajax 0ː13 (hu)
  • VVV-Venlo - AFC Ajax 0ː13 (hu)
prop-hu:nézőszám
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 132 (xsd:integer)
  • Zártkapus mérkőzés (hu)
  • zártkapus (hu)
prop-hu:patternB
  • 7275600.0
  • __ajax2021a (hu)
  • __ajax2021e (hu)
prop-hu:patternLa
  • 7275600.0
  • __ajax2021a (hu)
  • __ajax2021e (hu)
prop-hu:patternRa
  • 7275600.0
  • __ajax2021a (hu)
  • __ajax2021e (hu)
prop-hu:patternSh
  • _adidasred (hu)
  • __ajax2021a (hu)
  • __ajax2021e (hu)
  • _adidasred (hu)
  • __ajax2021a (hu)
  • __ajax2021e (hu)
prop-hu:patternSo
  • _3_stripes_red (hu)
  • __ajax2021a (hu)
  • __color_3_stripes_gold (hu)
  • _3_stripes_red (hu)
  • __ajax2021a (hu)
  • __color_3_stripes_gold (hu)
prop-hu:rightarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 232929 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:shorts
  • 0 (xsd:integer)
  • 4080 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:socks
  • 0 (xsd:integer)
  • 4080 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:szakmaiIgazgató
  • Hennie Henrichs (hu)
  • Hennie Henrichs (hu)
prop-hu:szezon
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:title
  • 50 (xsd:integer)
  • Hazai (hu)
  • Vendég (hu)
prop-hu:vezetőedző
  • Erik ten Hag (hu)
  • Erik ten Hag (hu)
prop-hu:végeredmény
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Az AFC Ajax 2020–2021-es szezonja (hu)
  • Az AFC Ajax 2020–2021-es szezonja (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of