| dbo:abstract
|
- Az Antarktisz a Gondwana őskontinens központi része volt, míg az több részre nem szakadt, és részei jelenlegi helyükre (Dél-Amerika, Afrika, Madagaszkár, India, Ausztrália, Új-Zéland és Antarktisz) nem sodródtak. Az Antarktisz kétszintes kontinens, a kőzetből álló alsó szint 4000-5000 méteres óceáni mélységből emelkedik ki, a második szint az efölött elhelyezkedő, helyenként akár 4000 méteres jégréteg. A jég alatt az Antarktisz nem egységes kontinens, nyugati része szigetekből áll, vagyis a Weddell- és a Ross-tenger között csatorna különítené el a szigeteket a fő szárazföldtől, ha a jég elolvadna. A kontinens csak alig 300 éve játszik szerepet az emberi civilizáció történetében. Ekkor kezdődött felfedezése, melynek során évről évre közelebb jutottak a kutatók a kontinenshez. A középkori emberek legendákból, homályos elképzelésekből és feltételezésekből indultak ki, amikor térképeiken ábrázolták a földrészt. A 18. században kezdődött meg tényleges kutatása és felfedezése, melynek során James Cook 1773-ban először átlépte a déli sarkkört. A kontinens első jelentősebb felfedezői Bellingshausen és Ross voltak a 19. század elején-közepén. Tudományos vizsgálata a 20. század elején kezdődött, amikor Scott, Shackleton és más neves felfedezők komolyabb expedícióikat indították. A déli mágneses sark felfedezése 1909-ben, a földrajzi Déli-sark felfedezése 1911-ben történt meg. Ez utóbbit a norvég Roald Amundsen, majd 1 hónappal később az angol Robert Falcon Scott hajtották végre. Az első világháború után repülős felfedező és térképező utak vették kezdetüket Byrd és Ellsworth vezetésével. A második világháború után kezdtek kiépülni a modern kutatóállomások, elsőként – azok között, melyekben egész évben kutatómunka zajlik – az ausztrál kezdte meg működését. 1959-ben írták alá az Antarktisz-egyezményt, mely deklarálja, hogy a kontinensen csak békés kutatómunkát lehet végezni, katonai tevékenység, valamint a terület gazdasági kiaknázása tilos. Az 1950-es évektől kezdődően a turizmus is fejlődésnek indult. (hu)
- Az Antarktisz a Gondwana őskontinens központi része volt, míg az több részre nem szakadt, és részei jelenlegi helyükre (Dél-Amerika, Afrika, Madagaszkár, India, Ausztrália, Új-Zéland és Antarktisz) nem sodródtak. Az Antarktisz kétszintes kontinens, a kőzetből álló alsó szint 4000-5000 méteres óceáni mélységből emelkedik ki, a második szint az efölött elhelyezkedő, helyenként akár 4000 méteres jégréteg. A jég alatt az Antarktisz nem egységes kontinens, nyugati része szigetekből áll, vagyis a Weddell- és a Ross-tenger között csatorna különítené el a szigeteket a fő szárazföldtől, ha a jég elolvadna. A kontinens csak alig 300 éve játszik szerepet az emberi civilizáció történetében. Ekkor kezdődött felfedezése, melynek során évről évre közelebb jutottak a kutatók a kontinenshez. A középkori emberek legendákból, homályos elképzelésekből és feltételezésekből indultak ki, amikor térképeiken ábrázolták a földrészt. A 18. században kezdődött meg tényleges kutatása és felfedezése, melynek során James Cook 1773-ban először átlépte a déli sarkkört. A kontinens első jelentősebb felfedezői Bellingshausen és Ross voltak a 19. század elején-közepén. Tudományos vizsgálata a 20. század elején kezdődött, amikor Scott, Shackleton és más neves felfedezők komolyabb expedícióikat indították. A déli mágneses sark felfedezése 1909-ben, a földrajzi Déli-sark felfedezése 1911-ben történt meg. Ez utóbbit a norvég Roald Amundsen, majd 1 hónappal később az angol Robert Falcon Scott hajtották végre. Az első világháború után repülős felfedező és térképező utak vették kezdetüket Byrd és Ellsworth vezetésével. A második világháború után kezdtek kiépülni a modern kutatóállomások, elsőként – azok között, melyekben egész évben kutatómunka zajlik – az ausztrál kezdte meg működését. 1959-ben írták alá az Antarktisz-egyezményt, mely deklarálja, hogy a kontinensen csak békés kutatómunkát lehet végezni, katonai tevékenység, valamint a terület gazdasági kiaknázása tilos. Az 1950-es évektől kezdődően a turizmus is fejlődésnek indult. (hu)
|
