| dbo:abstract
|
- Az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk kultusza és legendája már aznap elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak. A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor, vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. Barabás Béla jogász, volt országgyűlési képviselő 1929-ben megjelent emlékirataiból ismert, hogy édesapja volt az első, aki egy kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki a kivégzés helyszínére. Az eperfa 13 ágára ragasztott cédulákra írták fel a tizenhárom vértanú nevét. 1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet egy emlékkővel helyettesítette a kiszáradt eperfát. A vesztőhelyen ma látható obeliszket Haeffner Ernő, a győri 48-as Honvédegylet jegyzője kezdeményezésére 1881-ben állították fel. Az 1932. évi ásatások során sikerült agnoszkálni azoknak a honvéd főtiszteknek a maradványait, akiket a bitófák tövébe temettek. A kivégzés tényleges helye eszerint a Maros egyik hídjától 250 méterre volt. Miután 1867 júniusában létrehozták az első szoborbizottságot, végül 1890-ben egy emlékművet is avattak Arad városában. Az aradi „Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma” az egyik legjelentősebb magyarországi szakgyűjteménnyé vált. Október 6-át a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította Magyarországon és a magyarok által lakott területeken. (hu)
- Az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk kultusza és legendája már aznap elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak. A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor, vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. Barabás Béla jogász, volt országgyűlési képviselő 1929-ben megjelent emlékirataiból ismert, hogy édesapja volt az első, aki egy kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki a kivégzés helyszínére. Az eperfa 13 ágára ragasztott cédulákra írták fel a tizenhárom vértanú nevét. 1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet egy emlékkővel helyettesítette a kiszáradt eperfát. A vesztőhelyen ma látható obeliszket Haeffner Ernő, a győri 48-as Honvédegylet jegyzője kezdeményezésére 1881-ben állították fel. Az 1932. évi ásatások során sikerült agnoszkálni azoknak a honvéd főtiszteknek a maradványait, akiket a bitófák tövébe temettek. A kivégzés tényleges helye eszerint a Maros egyik hídjától 250 méterre volt. Miután 1867 júniusában létrehozták az első szoborbizottságot, végül 1890-ben egy emlékművet is avattak Arad városában. Az aradi „Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma” az egyik legjelentősebb magyarországi szakgyűjteménnyé vált. Október 6-át a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította Magyarországon és a magyarok által lakott területeken. (hu)
|
