| dbo:abstract
|
- Az egyidejűség relativitása azt mondja ki, hogy az egyidejűség nem abszolút, hanem függ a megfigyelő helyzetétől. Vagyis - az Albert Einstein által 1905-ben publikált speciális relativitáselmélet szerint - nem állíthatjuk azt a tér különböző pontjain bekövetkező eseményekről, hogy abszolút értelemben egyidejűek. Hogyha az események ugyanazon helyen következnek be (pl. egy autó baleset), akkor minden megfigyelő - bárhol legyenek is - egyetérthet abban, hogy az egyik autó a másikkal ugyanabban az időpontban ütközött. Azonban ha az események a tér különböző pontjain esnek meg - például egy autó karambolozik Amerikában, egy másik pedig Ausztráliában -, akkor az egyidejűség kérdése már relatív, egyesek számára egyidejűnek tűnhet a két esemény, mások számára - akik más helyzetből szemlélik az eseményeket - nem. Einstein speciális relativitáselmélete megmutatja, hogy nincs helyes válasz, minden megfigyelő egyenrangú, egyikük sem kitüntetett, és mindegyik jogosan állíthatja, hogy igaza van, még hogyha állítása összeférhetetlen is a többi megfigyelőével. Képzeljünk el egy megfigyelőt, aki két esemény bekövetkezését egyidejűnek érzékeli. Ekkor egy másik, az előzőhöz képest mozgó megfigyelő általában nem ért vele egyet mert számára ugyanaz a két esemény különböző időpontokban következik be. Ezt illusztrálja az ún. létra paradoxon egy keresztül, amelyben egy nagy sebességgel mozgó létra halad keresztül egy garázson. Az egyidejűség relativitásának fogalmát 1895-ben Hendrik Lorentz vezette be, de modern formája nem volt érthető sokak számára, egészen Einstein speciális relativitáselméletének bemutatkozásáig. Einstein az abszolút egyidejűség hibás voltát a következő feltételezésekből vezette le:
* relativitás elv – mely szerint az inerciarendszerek egyenértékűek, azaz a fizika törvényei ugyanolyanok az ilyen vonatkoztatási rendszerekben
* az üres térben terjedő fény sebességének állandósága, mely független a fényforrás vagy a megfigyelő mozgásállapotától. (hu)
- Az egyidejűség relativitása azt mondja ki, hogy az egyidejűség nem abszolút, hanem függ a megfigyelő helyzetétől. Vagyis - az Albert Einstein által 1905-ben publikált speciális relativitáselmélet szerint - nem állíthatjuk azt a tér különböző pontjain bekövetkező eseményekről, hogy abszolút értelemben egyidejűek. Hogyha az események ugyanazon helyen következnek be (pl. egy autó baleset), akkor minden megfigyelő - bárhol legyenek is - egyetérthet abban, hogy az egyik autó a másikkal ugyanabban az időpontban ütközött. Azonban ha az események a tér különböző pontjain esnek meg - például egy autó karambolozik Amerikában, egy másik pedig Ausztráliában -, akkor az egyidejűség kérdése már relatív, egyesek számára egyidejűnek tűnhet a két esemény, mások számára - akik más helyzetből szemlélik az eseményeket - nem. Einstein speciális relativitáselmélete megmutatja, hogy nincs helyes válasz, minden megfigyelő egyenrangú, egyikük sem kitüntetett, és mindegyik jogosan állíthatja, hogy igaza van, még hogyha állítása összeférhetetlen is a többi megfigyelőével. Képzeljünk el egy megfigyelőt, aki két esemény bekövetkezését egyidejűnek érzékeli. Ekkor egy másik, az előzőhöz képest mozgó megfigyelő általában nem ért vele egyet mert számára ugyanaz a két esemény különböző időpontokban következik be. Ezt illusztrálja az ún. létra paradoxon egy keresztül, amelyben egy nagy sebességgel mozgó létra halad keresztül egy garázson. Az egyidejűség relativitásának fogalmát 1895-ben Hendrik Lorentz vezette be, de modern formája nem volt érthető sokak számára, egészen Einstein speciális relativitáselméletének bemutatkozásáig. Einstein az abszolút egyidejűség hibás voltát a következő feltételezésekből vezette le:
* relativitás elv – mely szerint az inerciarendszerek egyenértékűek, azaz a fizika törvényei ugyanolyanok az ilyen vonatkoztatási rendszerekben
* az üres térben terjedő fény sebességének állandósága, mely független a fényforrás vagy a megfigyelő mozgásállapotától. (hu)
|
