| dbo:abstract
|
- A porosz-osztrák háborúnak az Osztrák Császárság pénzrendszere szempontjából két fontos következménye volt: a kiegyezés, illetve Ausztria kizárása az Egyletből (németül Deutsche Münzverein). A létrejővő Osztrák–Magyar Monarchia ugyan megtarthatta a 45 forintos ezüstpénzlábat (így megmaradt az osztrák értékű forint elnevezés is), de egyleti tallérokat vagy egyleti szabvány szerinti aranykoronásokat nem verhetett. Az amerikai ezüsttermelés fokozódása azonban mindjobban csökkentette az ezüst piaci árfolyamát, ami bizonytalanságnak tette ki az ezüstalapú valutákat. Ez egyre sürgetőbbé tette az aranyalapra való áttérést, így a Monarchia (a dukátok verése mellett) 1870-ben megkezdte a Latin Éremunió szabványa szerinti aranypénzek verését. Az osztrák-magyar veretek egyedülállóak voltak abból a szempontból, hogy az értékjelzést frankban és forintban is feltüntették, a forint névérték azonban nem volt kötelező érvényű. Mindenesetre az aranyalapú valuta névleges aranytartalma 0,72858 (45/62) gramm volt forintonként, míg a törvényes ezüstvaluta 11,111 (100/9) gramm színezüstöt tartalmazott forintonként, tehát az arany-ezüst névlegesen rögzített értékaránya 1:15,3 volt, amely az ezüst értékét 1,25%-kal erősebben határozta meg az arannyal szemben, mint az 1:15,5 arányt használó éremuniós szabvány. Ez az áttérési kísérlet sikertelen volt, az aranyforintok megmaradtak kereskedelmi érmének, melyek elfogadása nem volt kötelező. Az ezüst árfolyamának további esése oda vezetett, hogy 1878 után az ezüstpénzek névértéke meghaladta a bennük lévő ezüst értékét, emiatt 1879-től megszüntették az ezüst szabad veretésének jogát. Az aranyalapra való sikeres áttérést a koronapénzrendszer bevezetése jelentette. További változást jelentett az 1766-ban bevezetett alfabetikus birodalmi verdejelölés megszűnése. A kiegyezés előtt Bécs (alfabetikus verdejegy: A), Körmöcbánya (B), Gyulafehérvár (E), Milánó (M) és Velence (V) pénzverdéiben készültek az osztrák fémpénzek. A Lombard–Velencei Királyság pénzverdéiben (Milánó és Velence) 1866 után már nem készülhettek osztrák pénzek, mivel a tartomány az 1866. évi porosz-osztrák háborút lezáró értelmében az egységes Olasz Királyság része lett. Körmöcbánya és Gyulafehérvár pénzverdéit fenntartották a magyar pénzverés számára (egyúttal visszatértek a K.B. és Gy.F. hagyományos verdejelöléshez), osztrák veretek itt már csak elvétve készültek. 1872-től az osztrák veretekről elhagyták a verdejegyet is. (hu)
- A porosz-osztrák háborúnak az Osztrák Császárság pénzrendszere szempontjából két fontos következménye volt: a kiegyezés, illetve Ausztria kizárása az Egyletből (németül Deutsche Münzverein). A létrejővő Osztrák–Magyar Monarchia ugyan megtarthatta a 45 forintos ezüstpénzlábat (így megmaradt az osztrák értékű forint elnevezés is), de egyleti tallérokat vagy egyleti szabvány szerinti aranykoronásokat nem verhetett. Az amerikai ezüsttermelés fokozódása azonban mindjobban csökkentette az ezüst piaci árfolyamát, ami bizonytalanságnak tette ki az ezüstalapú valutákat. Ez egyre sürgetőbbé tette az aranyalapra való áttérést, így a Monarchia (a dukátok verése mellett) 1870-ben megkezdte a Latin Éremunió szabványa szerinti aranypénzek verését. Az osztrák-magyar veretek egyedülállóak voltak abból a szempontból, hogy az értékjelzést frankban és forintban is feltüntették, a forint névérték azonban nem volt kötelező érvényű. Mindenesetre az aranyalapú valuta névleges aranytartalma 0,72858 (45/62) gramm volt forintonként, míg a törvényes ezüstvaluta 11,111 (100/9) gramm színezüstöt tartalmazott forintonként, tehát az arany-ezüst névlegesen rögzített értékaránya 1:15,3 volt, amely az ezüst értékét 1,25%-kal erősebben határozta meg az arannyal szemben, mint az 1:15,5 arányt használó éremuniós szabvány. Ez az áttérési kísérlet sikertelen volt, az aranyforintok megmaradtak kereskedelmi érmének, melyek elfogadása nem volt kötelező. Az ezüst árfolyamának további esése oda vezetett, hogy 1878 után az ezüstpénzek névértéke meghaladta a bennük lévő ezüst értékét, emiatt 1879-től megszüntették az ezüst szabad veretésének jogát. Az aranyalapra való sikeres áttérést a koronapénzrendszer bevezetése jelentette. További változást jelentett az 1766-ban bevezetett alfabetikus birodalmi verdejelölés megszűnése. A kiegyezés előtt Bécs (alfabetikus verdejegy: A), Körmöcbánya (B), Gyulafehérvár (E), Milánó (M) és Velence (V) pénzverdéiben készültek az osztrák fémpénzek. A Lombard–Velencei Királyság pénzverdéiben (Milánó és Velence) 1866 után már nem készülhettek osztrák pénzek, mivel a tartomány az 1866. évi porosz-osztrák háborút lezáró értelmében az egységes Olasz Királyság része lett. Körmöcbánya és Gyulafehérvár pénzverdéit fenntartották a magyar pénzverés számára (egyúttal visszatértek a K.B. és Gy.F. hagyományos verdejelöléshez), osztrák veretek itt már csak elvétve készültek. 1872-től az osztrák veretekről elhagyták a verdejegyet is. (hu)
|
