| dbo:abstract
|
- Az osztrák-magyar korona pénzérméket 1892-től kezdték el verni: bronz egy- és kétfilléreseket, nikkel tíz- és húszfilléreseket, ezüst egykoronásokat, illetve arany tíz- és húszkoronásokat. Később két- és ötkoronás ezüstök és százkoronás aranyak is készültek. Ausztria utolsóként tért át Európában az aranyvalutára, azonban a megfelelő aranyalap létrehozása – melyben oroszlánrész jutott a magyar gabonaexportnak – csak hosszabb idő alatt sikerült, így a valuta fedezetének egy részét még sokáig az ezüst tette ki. Csak 1900-tól lett kötelező a koronában számítás, az ezüst egyforintos pedig a monarchia felbomlásáig törvényes fizetőeszköz maradt. A koronarendszerben is folytatódott a kiegyezés után létrejött kettős pénzverés: minden címletnek volt magyar és osztrák változata, az előbbi magyar, az utóbbi latin feliratokkal. Emellett Liechtenstein valutaunióban volt a Monarchiával, ezért 1900. után elkészültek a koronaérmék liechtensteini változatai is. A címletek műszaki paraméterei azonosak voltak, és a birodalom mindkét felében, illetve Liechtensteinben is kölcsönösen elfogadták azokat. Az első világháború idején olcsóbb fémekből verték a filléreket, az ezüst- és aranypénzek forgalmát pedig megszüntették, a címleteket bankjegyekkel helyettesítették. A birodalom szétesésével jelentős fennakadások léptek fel a pénzforgalomban, aminek technikai és jogi okai is voltak: csak Bécsben és Körmöcbányán (ezt később Budapestre költöztették) volt pénzverde, a haditermelés miatt ezekben is akadozott a pénzverés, a címletek nem tartottak lépést az inflációval, nem voltak meg a pénzellátás logisztikai feltételei, 1919-ig az Osztrák-Magyar Banknak kizárólagos szabadalma volt a bankjegykibocsátásra stb. A legnyomasztóbb az aprópénzhiány volt, ennek leküzdésére helyi papírszükségpénzeket adtak ki. Ahogy a modern pénzrendszerekre, úgy a korona érméire is fennállt az elfogadási kényszer korlátozása. Az aranypénzekre, mivel a pénzrendszer alapját képező értékpénzek voltak, nem vonatkozott elfogadási értékhatár. A többi érmére a táblázatban látható értékhatárok voltak érvényesek. Bár a koronarendszer mindvégig sánta valuta maradt, ráadásul az értékpénzek forgalma csak kis mértékben valósult meg, máig a közép-európai régió legjelentősebb arany alapú pénzrendszerének számít. Arany értékpénzeire máig nagy a kereslet mind Magyarországon, mind külföldön, ezért a Bécsi pénzverde (Münze Österreich) folyamatosan gyárt hivatalos utánvereteket az osztrák típusú tíz-, húsz- és százkoronás aranyakról, melyek az eredeti érmékkel mindenben megegyeznek. A Münze Österreich utánveretein olyan évjáratot tüntet fel, mellyel az eredeti aranyakat sohasem verték (10 corona - 1912, 20 corona - 1915, 100 corona - 1915). Régebben a magyar százkoronásról is készült utánveret nem túl nagy példányszámban. (hu)
- Az osztrák-magyar korona pénzérméket 1892-től kezdték el verni: bronz egy- és kétfilléreseket, nikkel tíz- és húszfilléreseket, ezüst egykoronásokat, illetve arany tíz- és húszkoronásokat. Később két- és ötkoronás ezüstök és százkoronás aranyak is készültek. Ausztria utolsóként tért át Európában az aranyvalutára, azonban a megfelelő aranyalap létrehozása – melyben oroszlánrész jutott a magyar gabonaexportnak – csak hosszabb idő alatt sikerült, így a valuta fedezetének egy részét még sokáig az ezüst tette ki. Csak 1900-tól lett kötelező a koronában számítás, az ezüst egyforintos pedig a monarchia felbomlásáig törvényes fizetőeszköz maradt. A koronarendszerben is folytatódott a kiegyezés után létrejött kettős pénzverés: minden címletnek volt magyar és osztrák változata, az előbbi magyar, az utóbbi latin feliratokkal. Emellett Liechtenstein valutaunióban volt a Monarchiával, ezért 1900. után elkészültek a koronaérmék liechtensteini változatai is. A címletek műszaki paraméterei azonosak voltak, és a birodalom mindkét felében, illetve Liechtensteinben is kölcsönösen elfogadták azokat. Az első világháború idején olcsóbb fémekből verték a filléreket, az ezüst- és aranypénzek forgalmát pedig megszüntették, a címleteket bankjegyekkel helyettesítették. A birodalom szétesésével jelentős fennakadások léptek fel a pénzforgalomban, aminek technikai és jogi okai is voltak: csak Bécsben és Körmöcbányán (ezt később Budapestre költöztették) volt pénzverde, a haditermelés miatt ezekben is akadozott a pénzverés, a címletek nem tartottak lépést az inflációval, nem voltak meg a pénzellátás logisztikai feltételei, 1919-ig az Osztrák-Magyar Banknak kizárólagos szabadalma volt a bankjegykibocsátásra stb. A legnyomasztóbb az aprópénzhiány volt, ennek leküzdésére helyi papírszükségpénzeket adtak ki. Ahogy a modern pénzrendszerekre, úgy a korona érméire is fennállt az elfogadási kényszer korlátozása. Az aranypénzekre, mivel a pénzrendszer alapját képező értékpénzek voltak, nem vonatkozott elfogadási értékhatár. A többi érmére a táblázatban látható értékhatárok voltak érvényesek. Bár a koronarendszer mindvégig sánta valuta maradt, ráadásul az értékpénzek forgalma csak kis mértékben valósult meg, máig a közép-európai régió legjelentősebb arany alapú pénzrendszerének számít. Arany értékpénzeire máig nagy a kereslet mind Magyarországon, mind külföldön, ezért a Bécsi pénzverde (Münze Österreich) folyamatosan gyárt hivatalos utánvereteket az osztrák típusú tíz-, húsz- és százkoronás aranyakról, melyek az eredeti érmékkel mindenben megegyeznek. A Münze Österreich utánveretein olyan évjáratot tüntet fel, mellyel az eredeti aranyakat sohasem verték (10 corona - 1912, 20 corona - 1915, 100 corona - 1915). Régebben a magyar százkoronásról is készült utánveret nem túl nagy példányszámban. (hu)
|
