Property Value
dbo:abstract
  • Az év ismeretterjesztő tudósa kitüntető címet, mely Az év ismeretterjesztő tudósa díj - a csillaggal nevet viseli, miután a díjhoz egy a kitüntetett személy nevét hordozó égitest is társul, a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) ítéli oda 1996 óta tagjainak szavazata alapján évente annak a kiváló tudósnak, aki a saját tudományterületén és a tudományos ismeretterjesztésben egyaránt kiemelkedőt alkot abban az évben. A címet az a tudós kaphatja meg, aki a tudomány közérthető népszerűsítése érdekében a legtöbbet teszi az írott és olvasott sajtóban egyaránt. A díjjal egy kitüntető oklevél jár, valamint az International Star Registry (London) bejegyzése alapján a díj odaítélése után a kitüntetett személy nevét egy csillag viseli ezután. Az első kitüntetést és vele a csillagot, Simonyi Károly mérnök, fizikaprofesszor vehette át 1998-ban. A 2011-es évtől, a TÚK határozata alapján a csillagok helyett kisbolygókat adományoznak a kitüntetett személynek. Az első TÚK által adományozott kisbolygók tulajdonosai a 2010 és 2011-es év díjazottai, Almár Iván, Illés Erzsébet, valamint Hargittai István és Hargittai Magdolna voltak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 479680 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 12275 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23736127 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Az év ismeretterjesztő tudósa (hu)
  • Az év ismeretterjesztő tudósa (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of