Property Value
dbo:abstract
  • Az örök zsidó (eredeti cím: Der ewige Jude) antiszemita nemzetiszocialista , egyenesen „a náci idők legagresszívabb antiszemita propagandafilmje “ A film a második világháború második évében, 1940 novemberének végén jelent meg a német mozikban. rendezése alatt forgatták és az NSDAP birodalmi propaganda-igazgatóság adta ki. A film formáját és tartalmát Hitler és Goebbels is komoly mértékben befolyásolta. A film feladata az volt, hogy a nyilvánosságot ráhangolja a tervezett „Holokausztra, mint a zsidókérdés végső megoldására“. Ennek a dokumentumfilm stílusában alkotott, összeszerkesztett filmnek az ugyancsak antiszemita motivációjú elődje a című játékfilm volt, rendezésében. E játékfilm feladata az volt, hogy zsidók, mint állítólag káros „rassz“ ellen a közönségben ellenérzéseket keltsen. Ezekre az ellenérzésekre utólag Az örök zsidó című filmnek a maga látszólagos dokumentum jellegével kellett rárősítenie. Az örök zsidó a Jud Süß és a című film képezte azt a három, 1940-ben, a Harmadik Birodalomban bemutatott filmet, amelyik a zsidókat – ellentétben a korábban szokásos móddal, mely a zsidót komikus figuraként szerepeltette –, a náci filmpolitika új irányának megfelelően veszélyes, alja emberként jelenítette meg. (hu)

dbo:director
dbo:imdbId
  • 0156524
dbo:musicComposer
dbo:title
  • (hu)
  • Az örök zsidó (hu)
  • (hu)
  • Az örök zsidó (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1004002 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 23588 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23490418 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:author
  • s (hu)
  • Benz, Wolfgang (hu)
  • Leiser, Erwin (hu)
  • s (hu)
  • Benz, Wolfgang (hu)
  • Leiser, Erwin (hu)
prop-hu:bemutató
  • --11-28
prop-hu:chapter
  • Bernward Dörner : „Holokauszt – A zsidókérdés végső megoldása (hu)

prop-hu:cím
  • Az örök zsidó (hu)
  • Az örök zsidó (hu)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
  • 20121024020656 (xsd:decimal)
prop-hu:eredetiCím
  • Der ewige Jude (hu)
  • Der ewige Jude (hu)
prop-hu:first
  • Daniel (hu)
  • Saul (hu)
  • Wolfgang (hu)
  • Daniel (hu)
  • Saul (hu)
  • Wolfgang (hu)
prop-hu:forgalmazó
  • Transit Film (hu)
  • Transit Film (hu)
prop-hu:forgatókönyvíró
prop-hu:főszereplő
  • Harry Giese: beszélő (hu)
  • Harry Giese: beszélő (hu)
prop-hu:gyártó
  • DFG (hu)
  • DFG (hu)
prop-hu:időtartam
  • 65 (xsd:integer)
prop-hu:imdb
  • 156524 (xsd:integer)
prop-hu:képarány
  • 1.370000 (xsd:double)
prop-hu:language
  • német (hu)
  • német (hu)
prop-hu:last
  • Benz (hu)
  • Friedländer (hu)
  • Uziel (hu)
  • Benz (hu)
  • Friedländer (hu)
  • Uziel (hu)
prop-hu:location
  • München (hu)
  • Wien (hu)
  • Böhlau, Wien/Köln/Weimar (hu)
  • Reinbek bei Hamburg (hu)
  • München (hu)
  • Wien (hu)
  • Böhlau, Wien/Köln/Weimar (hu)
  • Reinbek bei Hamburg (hu)
prop-hu:nyelv
prop-hu:operatőr
prop-hu:pages
  • 7 (xsd:integer)
  • 97 (xsd:integer)
  • 126 (xsd:integer)
prop-hu:port.hu
  • 73485 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Német filmgyártó- és forgalmazó Kft az NSDAP birodalmi propaganda-igazgatóság számára (hu)

prop-hu:publisher
  • Beck (hu)
  • Böhlau Verlag (hu)
  • Rowohlt Verlag (hu)
  • Shoah Resource Centre, The International School for Holocaust Studies (hu)
  • Benz, Wolfgang (hu)
  • Beck (hu)
  • Böhlau Verlag (hu)
  • Rowohlt Verlag (hu)
  • Shoah Resource Centre, The International School for Holocaust Studies (hu)
  • Benz, Wolfgang (hu)
prop-hu:rendező
prop-hu:title
  • Wehrmacht Propaganda Troops and the Jews (hu)
  • A megsemmisítés évei. A Harmadik Birodalom és a zsidók (hu)
  • Előítélet és Genocídium: A népirtás ideológiai premisszái (hu)
  • Ébredj Németország !“ Propaganda a Harmadik Birodalomban filmjeiben (hu)
  • Vorurteil und Genozid: Ideologische Prämissen des Völkermord (hu)

prop-hu:url
prop-hu:vágó
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1968 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
prop-hu:zene
dc:language
  • német
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Az örök zsidó (film, 1940) (hu)
  • Az örök zsidó (film, 1940) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of