Property Value
dbo:abstract
  • A BAFTA Interactive Awards és BAFTA Games Awards elnevezésű díjakat 2003-ban alapították a korábbi BAFTA Interactive Entertainment Awards kettébontásával. Míg az előző díjátadókat 1998 óta minden év októberében megtartották, a 2003. évi Interaktív-díjakat csak következő év február 19-én adták át, a 2004-es átadóünnepség pedig 2005. március 2-án volt. 2006. márciusban a BAFTA sajtóközelményben jelentette ki, hogy a „videójátékok ugyanolyan fontosak, mint a filmek és televíziós műsorok”, és visszahelyezték a Games Awards átadását a hagyományos októberi időszakra. Az Interactive Awadsról nem esett szó, majd a BAFTA weboldalának átszervezését követően ennek a díjátadónak szinte „nyoma veszett”, ezzel a BAFTA történetében a két átadóval a legrövidebb időtartammal „büszkélkedő” eseménysorozat lett. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 834490 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4126 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22799058 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:elsőDíjátadó
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:eredetiNév
  • BAFTA Interactive Awards (hu)
  • BAFTA Interactive Awards (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:következőDíjátadó
  • --- (hu)
  • --- (hu)
prop-hu:legutóbbiDíjátadó
  • 2005 (xsd:integer)
prop-hu:szervezetNeve
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • BAFTA Interactive Awards (hu)
  • BAFTA Interactive Awards (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of