Property Value
dbo:abstract
  • A BMW Sauber egy volt Formula–1-es csapat, amely 2005-ben jött létre, amikor a BMW felvásárolta a Peter Sauber svájci üzletember által vezetett és nevét viselő csapatot. A BMW 2000 és 2005 között a Williamsnek szállított motorokat, de saját Formula–1-es csapatot szeretett volna, így kerülhetett sor 2005 végén a fúzióra. Bár a BMW Sauber teljes egészében gyári csapat, nevében megtartották az utalást a jogelőd alapítójának nevére. Bemutatkozó évükben, 2006-ban két dobogós hellyel a konstruktőr-világbajnokság 5. helyén végeztek, 2007-ben pedig – a McLaren kizárása után – ezüstérmesek lettek. A csapat két versenyzője 2008-ban és 2009-ben is Nick Heidfeld és Robert Kubica. A BMW első győzelmét a 2008-as kanadai nagydíjon ünnepelhette, amely egyben kettős győzelem is volt. A csapat 2009. július 29-én hivatalosan is bejelentette, hogy az év végén kiszáll a Forma-1-ből, a gazdasági válság miatt. A csapatot az előző tulajdonos Peter Sauber vásárolta vissza. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 224098 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 31167 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23558924 (xsd:integer)
prop-hu:elsőVerseny
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:gumik
prop-hu:győzelmek
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:jogelőd
prop-hu:jogutód
prop-hu:konsVb
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:korábbiVersenyzők
  • Jacques Villeneuve, Robert Kubica, Nick Heidfeld (hu)

prop-hu:leggyorsabbKörök
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:logo
  • BMW Sauber Logo.svg (hu)
  • BMW Sauber Logo.svg (hu)
prop-hu:motorok
  • BMW (hu)
  • BMW (hu)
prop-hu:poleok
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:rövidNév
  • BMW Sauber (hu)
  • BMW Sauber (hu)
prop-hu:székhely
prop-hu:teljesNév
  • BMW Sauber F1 Team (hu)
  • BMW Sauber F1 Team (hu)
prop-hu:utolsóVerseny
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:versenyekSzáma
  • 70 (xsd:integer)
prop-hu:versenyzőiVb
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • BMW Sauber (hu)
  • BMW Sauber (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:csapat of
is prop-hu:elsőCsapat of
is prop-hu:gyártó of
is prop-hu:harmadikCsapat of
is prop-hu:jogelőd of
is prop-hu:leggyorsabbKörCsapat of
is prop-hu:másodikCsapat of
is prop-hu:poleCsapat of
is foaf:primaryTopic of