Property Value
dbo:abstract
  • A Badia Fiorentina, röviden Badia, hivatalos nevén Santa Maria Assuntanella; egy Szűz Máriának szentelt templom Firenzében, Toszkánában. A templomot 978-ban alapította . Az idők folyamán több átépítésen esett át, mai kinézete 1627-ből származik. Középkori eredetére a harangtornya, és a szentélyének a záródása utal. A nyolcszögletű harangtorony – melyet Dante is megemlített az Isteni színjátékban – szintjein jól nyomon követhető a román stílusból a gótikába történő átmenet. A főkapu Benedetto da Rovezzano tervei szerint épült, 1495-ben. A kapu fölött a della Robbiák tanítványának, a mázas terrakotta domborműve látható. Belül árkádos udvar van, ahonnan a tulajdonképpeni templom nyílik. A templom belső tere görög kereszt alakú. A bejárattól jobbra van Pandolfini síremléke, amelyet készített, 1456-ban. Mellette egy dombormű látható, műve, amely 1469 körül készült, és Szűz Máriát ábrázolja két szenttel. A két kereszthajóban és Hugó toszkánai őrgróf síremlékei láthatóak, mindkettő Da Fiesole alkotása. Az őrgróf síremléke 1481-ben készült el, bár maga Ugo 1001-ben halt meg. Tamás napján, december 21-én misében emlékeznek meg a nevéről. A bejárattól balra Filippino Lippi egyik legjelentősebb alkotása látható 1485-ből, Szűz Mária, amint megjelenik Szent Bernátnak. A templom mennyezete 1625-ben készült, tervei szerint. A sekrestyén keresztül a kolostorudvarra lehet jutni, ahol Rossellino építette meg a kétszintes kerengőt 1435 és 1440 között. Itt Szent Bernát életét mutatja be egy freskósorozat, amelyet egy ismeretlen festő készített a 15. században, valamint Agnolo Bronzino egy korai freskója is. A 14. században Boccaccio ebben a templomban olvasta fel Dante munkáit. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1018058 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4508 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19939115 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 27 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:irányzat
prop-hu:isbn
  • 8870099563 (xsd:decimal)
  • 9632430417 (xsd:decimal)
  • 9637598081 (xsd:decimal)
  • 9789639825413 (xsd:decimal)
prop-hu:keresztény
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:kép
  • Badia_Fiorentina_from_Palazzo_Vecchio_n01.jpg (hu)

prop-hu:last
  • Wellner István (hu)
  • Wellner István (hu)
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:maiRendeltetése
  • templom (hu)
  • templom (hu)
prop-hu:név
  • (hu)
  • Badia Fiorentina (hu)
  • (hu)
  • Badia Fiorentina (hu)
prop-hu:névadó
  • Szűz Mária (hu)
  • Szűz Mária (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Firenze (hu)
  • Firenze (hu)
prop-hu:publisher
  • Panoráma (hu)
  • Bonechi kiadó (hu)
  • Panemex Kft. (hu)
  • Pegazus Rt. (hu)
  • Panoráma (hu)
  • Bonechi kiadó (hu)
  • Panemex Kft. (hu)
  • Pegazus Rt. (hu)
prop-hu:szélesség
  • É (hu)
  • É (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 43 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:település
prop-hu:title
  • Aranykönyv: Firenze, a város és remekművei (hu)
  • Firenze – térképes útikalauz (hu)
  • Firenze. Panoráma útikalauz (hu)
  • Firenze. Polyglott útikalauz (hu)

prop-hu:típus
prop-hu:vallás
  • római katolikus (hu)
  • római katolikus (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1975 (xsd:integer)
  • 1992 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:építésKezdete
  • 978 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Badia Fiorentina (hu)
  • Badia Fiorentina (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of