| dbo:abstract
|
- A bajvívás a feudalizmusban az istenítélet egyik fajtája volt. A perbeli bizonyítás részekéntalkalmazták a bajvívást is. Tarthatott halálig, gyakrabb volt azonban az első vérig vagy a fegyvervesztésig folytatott bajvívás. Az ellenfelek személyesen vagy helyettes viadorok útján küzdhettek meg egymással. Magyarországon a nőket mindig viadorok képviselték. (A vesztes ilyenkor az életével fizetett.) Egyházi ember nem vehetett részt bajvívásban. Amikor a megtisztulást a bírói eljárással hozták összefüggésbe, a párbaj megszűnt egyszerű istenítélet lenni, és olyan jogi eszköz lett, mellyel a vádló a vádlott bűnösségét, az pedig a maga ártatlanságát igazolhatta a bíróság előtt, mivel úgy vélték, hogy Isten nem hagyja el az igazságot. Ezért a bajvívás intézménye, mely a régi árja időkből származik, a pogányságon át a középkor végéig a keresztény nemzeteknél is fennmaradt. A győztes a legyőzöttet büntetlenül megölhette vagy megcsonkíthatta. A legyőzött rokonainak életük és birtokuk elvesztésének terhe mellett szigorúan tilos volt ezt . Eredetileg csak a szabad, elsősorban a nemes férfiak küzdhettek meg egymással. Később, amikor megszüntették a vízzel és a vassal végzett próbákat, már a nem szabadok is részt vehettek a küzdelemben. Bajvívásra gyilkosság, rablás, súlyos (bénaságot okozó) sérülés, a családok közti viszály, becsületsértés, felségsértés, nemi erőszak, hamis tanúzás stb. esetén kerülhetett sor. A küzdő feleknek azonos fegyverrel kellett harcolniuk. A vizigótoknál és a frankoknál a nemesek lovon, kopjával, máshol általában gyalog, karddal és pajzzsal harcoltak. Csehországban a Konrád-féle statútumok (1198) a külföldiekkel való harc esetén kopjával történő harcot írtak elő. Noha már Nagy Theodorik, osztrogót király is betiltotta és Luitprand, longobárd király is kétségbe vonta az észszerűségét, Nagy Károly császár elrendelte, hogy az istenítélet eredményét mindenki fenntartások nélkül fogadja el. A negyedik lateráni zsinat 1215-ben a juidicum sanguinis általános betiltását rendelte el és Franciaországban IX. Lajos 1260-ban kimondta a bajvívások beszüntetését, de a világi bíróságokon ennek ellenére tovább alkalmazták. Szép Fülöp francia király 1306-ban mint ultimum subsidium-ot korlátozott formában ismét bevezette és ezt egészen a 16. századig alkalmazták. A harc kimenetele gyakran a szerencsén vagy a véletlenen múlt, ezért Délnyugat-Európában hamarosan betiltották, a másik oldalon azonban az ököljoggal kapcsolatos középkori nézetek sokáig hozzájárultak a fennmaradásához. Angliában, ahol a normannok vezették be, a 13. században kiment a gyakorlatból, de a bíróságon kívüli gyakorlatban fennmaradt, míg 1820-ban kifejezetten be nem tiltották. Németországban először a városi bíróságokon szüntették meg, majd a 15. században a többi világi bíróságok is beszüntették. Oroszországban Fokij metropolita 1410-ben elrendelte, hogy a papok a "pole" résztvevőit egyházi büntetésben részesítsék, mert "a bajvívással a lélek elpusztul". Csehországban a "sedání" ellen elsőként a városok léptek fel, de még a 15. században is voltak bajvívások és I. Ferdinánd király tiltotta be. A bajvívást a római-kanonoki jog inkvizíciós eljárása, a titkos tanúkihallgatás, a kínvallatás stb. máshol is háttérbe szorította. Magyarországon formálisan Mátyás szüntette meg 1486-ban, de ritkán még a 17. században is előfordul. (hu)
- A bajvívás a feudalizmusban az istenítélet egyik fajtája volt. A perbeli bizonyítás részekéntalkalmazták a bajvívást is. Tarthatott halálig, gyakrabb volt azonban az első vérig vagy a fegyvervesztésig folytatott bajvívás. Az ellenfelek személyesen vagy helyettes viadorok útján küzdhettek meg egymással. Magyarországon a nőket mindig viadorok képviselték. (A vesztes ilyenkor az életével fizetett.) Egyházi ember nem vehetett részt bajvívásban. Amikor a megtisztulást a bírói eljárással hozták összefüggésbe, a párbaj megszűnt egyszerű istenítélet lenni, és olyan jogi eszköz lett, mellyel a vádló a vádlott bűnösségét, az pedig a maga ártatlanságát igazolhatta a bíróság előtt, mivel úgy vélték, hogy Isten nem hagyja el az igazságot. Ezért a bajvívás intézménye, mely a régi árja időkből származik, a pogányságon át a középkor végéig a keresztény nemzeteknél is fennmaradt. A győztes a legyőzöttet büntetlenül megölhette vagy megcsonkíthatta. A legyőzött rokonainak életük és birtokuk elvesztésének terhe mellett szigorúan tilos volt ezt . Eredetileg csak a szabad, elsősorban a nemes férfiak küzdhettek meg egymással. Később, amikor megszüntették a vízzel és a vassal végzett próbákat, már a nem szabadok is részt vehettek a küzdelemben. Bajvívásra gyilkosság, rablás, súlyos (bénaságot okozó) sérülés, a családok közti viszály, becsületsértés, felségsértés, nemi erőszak, hamis tanúzás stb. esetén kerülhetett sor. A küzdő feleknek azonos fegyverrel kellett harcolniuk. A vizigótoknál és a frankoknál a nemesek lovon, kopjával, máshol általában gyalog, karddal és pajzzsal harcoltak. Csehországban a Konrád-féle statútumok (1198) a külföldiekkel való harc esetén kopjával történő harcot írtak elő. Noha már Nagy Theodorik, osztrogót király is betiltotta és Luitprand, longobárd király is kétségbe vonta az észszerűségét, Nagy Károly császár elrendelte, hogy az istenítélet eredményét mindenki fenntartások nélkül fogadja el. A negyedik lateráni zsinat 1215-ben a juidicum sanguinis általános betiltását rendelte el és Franciaországban IX. Lajos 1260-ban kimondta a bajvívások beszüntetését, de a világi bíróságokon ennek ellenére tovább alkalmazták. Szép Fülöp francia király 1306-ban mint ultimum subsidium-ot korlátozott formában ismét bevezette és ezt egészen a 16. századig alkalmazták. A harc kimenetele gyakran a szerencsén vagy a véletlenen múlt, ezért Délnyugat-Európában hamarosan betiltották, a másik oldalon azonban az ököljoggal kapcsolatos középkori nézetek sokáig hozzájárultak a fennmaradásához. Angliában, ahol a normannok vezették be, a 13. században kiment a gyakorlatból, de a bíróságon kívüli gyakorlatban fennmaradt, míg 1820-ban kifejezetten be nem tiltották. Németországban először a városi bíróságokon szüntették meg, majd a 15. században a többi világi bíróságok is beszüntették. Oroszországban Fokij metropolita 1410-ben elrendelte, hogy a papok a "pole" résztvevőit egyházi büntetésben részesítsék, mert "a bajvívással a lélek elpusztul". Csehországban a "sedání" ellen elsőként a városok léptek fel, de még a 15. században is voltak bajvívások és I. Ferdinánd király tiltotta be. A bajvívást a római-kanonoki jog inkvizíciós eljárása, a titkos tanúkihallgatás, a kínvallatás stb. máshol is háttérbe szorította. Magyarországon formálisan Mátyás szüntette meg 1486-ban, de ritkán még a 17. században is előfordul. (hu)
|
| prop-hu:másNyelveken
|
- gerichtlicher Zweikampf, cs: souboj soudní, sedání, bitva, pole, la: duellum, judicium pugnae, campius, monomachia (hu)
- gerichtlicher Zweikampf, cs: souboj soudní, sedání, bitva, pole, la: duellum, judicium pugnae, campius, monomachia (hu)
|
