Property Value
dbo:abstract
  • Ifj. Barack Hussein Obama (Honolulu, Hawaii, 1961. augusztus 4. –) amerikai jogász és politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke 2009. január 20. és 2017. január 20-a között. A Demokrata Párt jelölését hosszú előválasztási küzdelem után szerezte meg. Obama volt az első, nagy politikai párt színeiben induló afroamerikai elnökjelölt az Egyesült Államokban, és ő lett az ország első színes bőrű elnöke, de a 2008-as elnökválasztás során számos további rekord is megdőlt. A Time magazin 2008-ban és 2012-ben „Az év emberének” választotta. 2009-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Obama a Columbia Egyetemen és a Harvardon végzett. Mielőtt a szenátusba választották, dolgozott ügyvédként, tanított a Chicagói Egyetem jogi karán és 1997 és 2004 között szenátor volt az illinois-i állami törvényhozásban. 2000-ben a képviselőházi választásokon sikertelenül indult, négy évvel később azonban a szavazatok döntő többségével bekerült a szenátusba. A 2004-es amerikai elnökválasztások előtt a Demokrata Nemzeti Gyűlésen Obama mondhatta el a nyitóbeszédet. 2012. november 6-án legyőzte a republikánus jelölt Mitt Romneyt, ezzel újabb négy évre ő lett az Egyesült Államok elnöke. Két elnöki ciklusához olyan események kapcsolódnak, mint a 2008-ban kezdődő gazdasági válsággal szembeni intézkedések, kampányígéretének megfelelően az iraki háború 2011-es befejezése (ezzel párhuzamosan az afganisztáni konfliktus folytatása, majd 2014-től az iraki intervenció megnyitása), az aktív közel-keleti és európai diplomácia, az amerikai–orosz kapcsolatok újbóli, hidegháborúra emlékeztető megromlása vagy az amerikai–kubai kapcsolatok enyhülése. (hu)

dbo:number
  • 44 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:occupation
dbo:party
dbo:predecessor
dbo:religion
dbo:spouse
dbo:state
dbo:successor
dbo:vicePresident
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 217382 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 60872 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23724031 (xsd:integer)
prop-hu:alelnök
prop-hu:aláírás
  • Barack Obama signature.svg (hu)
  • Barack Obama signature.svg (hu)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:foglalkozás
  • jogász, politikus (hu)
  • jogász, politikus (hu)
prop-hu:házastárs
prop-hu:kép
  • President Barack Obama.jpg (hu)
  • President Barack Obama.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Hivatalos elnöki portréja (hu)
  • Hivatalos elnöki portréja (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:lábjegyzet
  • www.whitehouse.gov (hu)
  • www.whitehouse.gov (hu)
prop-hu:megnevezés
prop-hu:nemzetiség
  • amerikai (hu)
  • amerikai (hu)
prop-hu:név
  • Barack Obama (hu)
  • Barack Obama (hu)
prop-hu:párt
prop-hu:sorszám
  • 44 (xsd:integer)
prop-hu:születésiDátum
  • 1961 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:terminusKezdete
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:terminusVége
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:utód
prop-hu:vallás
  • keresztény (hu)
  • keresztény (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Az Amerikai Egyesült Államok (hu)
  • Az Amerikai Egyesült Államok (hu)
prop-hu:évek
  • 2009 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Barack Obama (hu)
  • Barack Obama (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Barack Obama (hu)
  • elnöke (hu)
  • Barack Obama (hu)
  • elnöke (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:president of
is dbo:spouse of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:elnök of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:házastárs of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of