| dbo:abstract
|
- A barbarizmus fonetikai értelemben a szavak korrekt kiejtése, hangzásbeli tisztasága elleni vétséget jelenti egy meghatározott nyelvi egység, általában egyetlen szó átalakítása által. Lehet írásbeli, a betűk vagy szótagok hozzátoldásával vagy elvételével, felcserélésével, megváltoztatásával, de megjelenhet a beszédben is, például tagolási hibaként, összevonásként, vagy hibás hangsúlyozásként. A szó görög eredetű, és valószínűsíthető, hogy eredetileg a hellenismus (ἑλλήνιζειν, helyes görögséggel beszél) ellentétpárja volt, idegenszerű kiejtést jelentett ahhoz hasonlóan, ahogy manapság elítéljük a magyarban a germanizmust vagy az anglicizmust. Tótfalusi István Magyarító szótára a durvaságot, nyerseséget, valamint a kegyetlenséget sorolja fel a barbarizmus szinonimájaként. Már Quintilianus felhívta arra a figyelmet, hogy az írásban elkövetett hibák a szóbeliségben is visszatérnek, de a beszédben előforduló hibák nem szükségszerűen mutatkoznak meg az írásos változatban. A költői gyakorlatban az expresszivitást fokozó eszközként is szolgálhat ez a nyelvi vétség vagy stílushiba, ám esetleg vagy okai vannak a versben. Amit a hétköznapi beszélőnek hibaként rónak fel, egy költő esetében elnézésre, vagy akár dicséretre számíthat. A szabatosságot sérti a barbarizmus, másrészt viszont a szabatosság is túlzásba vihető, így már affektálás. Mindig az adott közösség gyakorlatától függ, hogy mi számít a mindennapos nyelvhasználattól való eltérésnek, barbarizmusnak. Más kontextusban is beszélhetünk barbarizmusról. Például az orosz helyesírásban sajátos helyzetet elfoglalo betű használatát egyesek feleslegesnek tartják, mások viszont azt tekintik barbarizmusnak, ha valaki nem teszi az eltérő kiejtést jelölő két pontot. (hu)
- A barbarizmus fonetikai értelemben a szavak korrekt kiejtése, hangzásbeli tisztasága elleni vétséget jelenti egy meghatározott nyelvi egység, általában egyetlen szó átalakítása által. Lehet írásbeli, a betűk vagy szótagok hozzátoldásával vagy elvételével, felcserélésével, megváltoztatásával, de megjelenhet a beszédben is, például tagolási hibaként, összevonásként, vagy hibás hangsúlyozásként. A szó görög eredetű, és valószínűsíthető, hogy eredetileg a hellenismus (ἑλλήνιζειν, helyes görögséggel beszél) ellentétpárja volt, idegenszerű kiejtést jelentett ahhoz hasonlóan, ahogy manapság elítéljük a magyarban a germanizmust vagy az anglicizmust. Tótfalusi István Magyarító szótára a durvaságot, nyerseséget, valamint a kegyetlenséget sorolja fel a barbarizmus szinonimájaként. Már Quintilianus felhívta arra a figyelmet, hogy az írásban elkövetett hibák a szóbeliségben is visszatérnek, de a beszédben előforduló hibák nem szükségszerűen mutatkoznak meg az írásos változatban. A költői gyakorlatban az expresszivitást fokozó eszközként is szolgálhat ez a nyelvi vétség vagy stílushiba, ám esetleg vagy okai vannak a versben. Amit a hétköznapi beszélőnek hibaként rónak fel, egy költő esetében elnézésre, vagy akár dicséretre számíthat. A szabatosságot sérti a barbarizmus, másrészt viszont a szabatosság is túlzásba vihető, így már affektálás. Mindig az adott közösség gyakorlatától függ, hogy mi számít a mindennapos nyelvhasználattól való eltérésnek, barbarizmusnak. Más kontextusban is beszélhetünk barbarizmusról. Például az orosz helyesírásban sajátos helyzetet elfoglalo betű használatát egyesek feleslegesnek tartják, mások viszont azt tekintik barbarizmusnak, ha valaki nem teszi az eltérő kiejtést jelölő két pontot. (hu)
|
