| dbo:abstract
|
- 1970. november 14-én jelent meg Syd Barrett második és egyben utolsó, új dalokat tartalmazó szólóalbuma, a Barrett. 1970 februárjában, nem sokkal a The Madcap Laughs megjelenése után Barrett fellépett Top Gear című rádióműsorában, ahol csak egy dalt játszott az albumról. Két nap múlva az Abbey Road Studiosban megkezdte második albumának felvételét; producerei David Gilmour és Richard Wright voltak a Pink Floydból. A felvételek legfőbb célja az volt, hogy az előző albumnál egy sokkal összeszedettebb munkát készítsenek. Emiatt a munka sokkal hatékonyabban folyt – rengeteg kiadatlan dal készült – és a Barrett sokkal kevesebb idő alatt készült el, mint a Madcap. Sikerült csökkenteni a Madcapre jellemző kiszámíthatatlanságot és kétségbeesést, a stúdiómunka kötelmei eredményeképp a Barrett kevésbé leleményes, mint elődje. Ennek ellenére több emlékezetes dal is hallható az albumon: a "Baby Lemonade", a "Dominoes" és a "Gigolo Aunt" éppolyan ismertek a Barrett-rajongók számára, mint a "See Emily Play" vagy az "Astronomy Domine" a Pink Floydtól. Bár nem kedvelik annyian, mint a Madcapet, a Barrettet – melynek borítóját maga Syd festette – alkotói még ma is sokra becsülik. A felvételek sokkal könnyebben mentek, de Syd most már szokásos bizarr viselkedése így is okozott némi problémát. 1970. június 6-án adta Syd élete egyetlen saját koncertjét, Gilmourral és Shirleyvel. A negyedik dal után eléggé meglepte a közönséget (és a két zenészt is): szó nélkül letette a gitárt és udvariasan elment. Megjelenése idején a Barrett nem keltette fel annyira az emberek érdeklődését, mint a Madcap, ezért nem is került fel a listákra. Barrett beleunt az egész zeneiparba, ezért visszament Cambridgebe. Leszámítva rövidéletű, 1972-ben alapított zenekarát, a és a meghiúsult 1974-es lemezfelvételt, Barrett végleg felhagyott a zenéléssel. (hu)
- 1970. november 14-én jelent meg Syd Barrett második és egyben utolsó, új dalokat tartalmazó szólóalbuma, a Barrett. 1970 februárjában, nem sokkal a The Madcap Laughs megjelenése után Barrett fellépett Top Gear című rádióműsorában, ahol csak egy dalt játszott az albumról. Két nap múlva az Abbey Road Studiosban megkezdte második albumának felvételét; producerei David Gilmour és Richard Wright voltak a Pink Floydból. A felvételek legfőbb célja az volt, hogy az előző albumnál egy sokkal összeszedettebb munkát készítsenek. Emiatt a munka sokkal hatékonyabban folyt – rengeteg kiadatlan dal készült – és a Barrett sokkal kevesebb idő alatt készült el, mint a Madcap. Sikerült csökkenteni a Madcapre jellemző kiszámíthatatlanságot és kétségbeesést, a stúdiómunka kötelmei eredményeképp a Barrett kevésbé leleményes, mint elődje. Ennek ellenére több emlékezetes dal is hallható az albumon: a "Baby Lemonade", a "Dominoes" és a "Gigolo Aunt" éppolyan ismertek a Barrett-rajongók számára, mint a "See Emily Play" vagy az "Astronomy Domine" a Pink Floydtól. Bár nem kedvelik annyian, mint a Madcapet, a Barrettet – melynek borítóját maga Syd festette – alkotói még ma is sokra becsülik. A felvételek sokkal könnyebben mentek, de Syd most már szokásos bizarr viselkedése így is okozott némi problémát. 1970. június 6-án adta Syd élete egyetlen saját koncertjét, Gilmourral és Shirleyvel. A negyedik dal után eléggé meglepte a közönséget (és a két zenészt is): szó nélkül letette a gitárt és udvariasan elment. Megjelenése idején a Barrett nem keltette fel annyira az emberek érdeklődését, mint a Madcap, ezért nem is került fel a listákra. Barrett beleunt az egész zeneiparba, ezért visszament Cambridgebe. Leszámítva rövidéletű, 1972-ben alapított zenekarát, a és a meghiúsult 1974-es lemezfelvételt, Barrett végleg felhagyott a zenéléssel. (hu)
|
