Property Value
dbo:abstract
  • Bedřich Smetana (ˈbɛdr̝ɪx ˈsmɛtana; Litomyšl, 1824. március 2. – Prága, 1884. május 12.) cseh zeneszerző, akinek a nevéhez később a nemzete függetlenedéséhez kapcsolódó zenei motívumvilág megteremtése kapcsolódik. Emiatt hazájában sokan a cseh zene atyjának tekintik. Nemzetközileg Az eladott menyasszony című operája és a zeneszerző otthonának történetét, legendavilágát és tájait bemutató Má vlast (Hazám) ciklus tette, melynek legismertebb tétele a Vltava (Moldva), illetve az Életemből az e-moll vonósnégyes nyitánya. Smetana a zongorázás terén őstehetségnek számított. Első koncertjét hatéves korában adta. Miután kötelező tanulmányait teljesítette, kezei alatt tanult Prágában zenélni. Első nemzeti érzelmű szerzeménye a Habsburgok elleni 1848-as felkelés idején született. A harcokban rövid ideig maga is részt vett. Miután Prágában nem sikerült megalapoznia a jövőjét, Svédországba költözött, ahol tanárként és karmesterként dolgozott Göteborgban. Itt fogott hozzá a nagyívű zenekari műveihez. Ezalatt Smetana kétszer megnősült, a két házasságból hat gyermeke született, akik közül hárman csecsemőkorukban meghaltak. Az 1860-as években érezhető szabadabb politikai légkör hatására Smetana végleg visszaköltözött Prágába. Hamar belevetette magát a cseh zenei életbe, és az új cseh opera egyik első híres egyénisége volt. Első két operáját, melyeknek címe A brandenburgiak Csehországban, illetve Az eladott menyasszony, 1866-ban az újonnan megnyílt Tartományi Színházban mutatták be. Utóbbi hatalmas sikert aratott már az első előadáson. Smetana még abban az évben a színház vezető karmestere lett, de ekkoriban sok kritika érte a munkája miatt. A városban olyan csoportok alakultak, akik szerint rossz hatással van egy könnyen felismerhető cseh opera létrejöttére az, ha Smetana azonosul Liszt Ferenc vagy Richard Wagner túlságosan haladónak ítélt gondolataival. Ez az ellenállás megtörte a kreatív alkotási ritmusát, és egészségének megromlásával is kapcsolatba hozható, melynek következtében 1874-ben ott kellett hagynia a színházat. Bár ez év végére teljesen elvesztette a hallását, a színházi kötelezettségek okozta stressz elmúltával az egész hátralévő életében aktívan alkotott, zenét szerzett. Már korában is nagyra értékelték a cseh művészetért és kultúráért végbe vitt teljesítményét. Idegileg azonban összeomlott, és emiatt utolsó éveit töltötte. Smetanát hazájában halála után is a cseh zene atyjának tartották, és a kritikusok kortársainál s követőinél is többre értékelik az ő munkásságát. Ennek ellenére viszonylag kevés munkája tett szert nemzetközi hírnévre, a legtöbb külföldi forrás Antonín Dvořákot jelentősebbnek tartja. (hu)

dbo:country
dbo:genre
dbo:instrument
dbo:personFunction
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 193006 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 35121 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23586057 (xsd:integer)
prop-hu:authorlink
  • Brian Large (hu)
  • Gerald Abraham (hu)
  • Harold C. Schonberg (hu)
  • Brian Large (hu)
  • Gerald Abraham (hu)
  • Harold C. Schonberg (hu)
prop-hu:date
  • 20130601150547 (xsd:decimal)
prop-hu:description
  • A zongoránál: Veronika Ptáčková (hu)
  • A zongoránál: Veronika Ptáčková (hu)
prop-hu:filename
  • Smetana - polka a minor op 12.ogg (hu)

prop-hu:first
  • Brian (hu)
  • Gerald (hu)
  • John (hu)
  • Michael (hu)
  • Rosa (hu)
  • Jiří (hu)
  • Donald Jay and Hermine Wegel Williams (hu)
  • Harold C. (hu)

prop-hu:halálHelye
prop-hu:hangszer
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Smetana.jpg (hu)
  • Smetana.jpg (hu)
prop-hu:last
  • Abraham (hu)
  • Clapham (hu)
  • Grout (hu)
  • Large (hu)
  • Newmarch (hu)
  • Ramba (hu)
  • Schonberg (hu)
  • Steen (hu)
  • Abraham (hu)
  • Clapham (hu)
  • Grout (hu)
  • Large (hu)
  • Newmarch (hu)
  • Ramba (hu)
  • Schonberg (hu)
  • Steen (hu)
prop-hu:location
  • London (hu)
  • New York (hu)
  • Oxford (hu)
  • Prague (hu)
  • London (hu)
  • New York (hu)
  • Oxford (hu)
  • Prague (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Bedřich Smetana (hu)
  • Bedřich Smetana (hu)
prop-hu:oclc
  • 3291947 (xsd:integer)
prop-hu:pages
  • 151 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Faber and Faber (hu)
  • Duckworth (hu)
  • Futura Publications (hu)
  • Galén (hu)
  • OUP (hu)
  • Faber and Faber (hu)
  • Duckworth (hu)
  • Futura Publications (hu)
  • Galén (hu)
  • OUP (hu)
prop-hu:származás
prop-hu:születésiHely
prop-hu:tevékenység
prop-hu:title
  • A Short History of Opera (hu)
  • Polka A-mollban a Cseh táncok ciklusból, Op. 12, 1859 (hu)
  • Slavné české lebky (hu)
  • Slavonic and Romantic Music (hu)
  • Smetana (hu)
  • The Lives and Times of the Great Composers (hu)
  • The Lives of the Great Composers, Vol. II (hu)
  • The Music of Czechoslovakia (hu)

prop-hu:url
  • http://www.oxfordmusiconline.com/public/
  • https://archive.org/details/smetana0000clap|publisher=J.M. Dent (hu)
  • https://books.google.com/?id=l_b2vIXHsUkC&pg=PA534&lpg=PA534&dq=Karel+Sebor|publisher=Columbia University Press (hu)
  • https://archive.org/details/livestimesofgrea0000stee|publisher=Icon Books (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1942 (xsd:integer)
  • 1968 (xsd:integer)
  • 1970 (xsd:integer)
  • 1972 (xsd:integer)
  • 1975 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Bedřich Smetana (hu)
  • Bedřich Smetana (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Bedřich Smetana (hu)
  • Bedřich Smetana (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:music of
is prop-hu:zene of
is foaf:primaryTopic of