Property Value
dbo:abstract
  • A belga antarktiszi expedíció 1897 és 1899 között zajlott, tagjai Adrien de Gerlache vezetésével elsőként teleltek át az Antarktiszon Belgica nevű hajójuk fedélzetén. Nevével ellentétben az expedíció valójában nemzetközi volt, belgák mellett több ország képviselői is részt vettek benne, köztük elsőtisztként a déli-sark későbbi norvég felfedezője, Roald Amundsen. Ez volt az első olyan antarktiszi út, mely alatt fényképeket is készítettek. 1898. március 2-től kezdődően a hajó és a legénység 377 napot töltött a jég fogságában, szabadulásuk ezután is csupán a szerencsének volt köszönhető. Az elsőként megtapasztalt antarktiszi telelés komoly megpróbáltatások elé állította őket, az elszigeteltség és a sötétség miatt mentális problémák alakultak ki a legénység több tagjánál, a C-vitamin hiánya pedig skorbutot okozott, mely az expedíció egyik tagjának életébe került. Az út legfőbb érdeme és eredménye, hogy bebizonyította, hogy lehetséges a telelés az antarktiszi vidéken, így a jövőbeli expedícióknak nem kell megszakítaniuk a kutatási programjukat, hogy a telet Óceániában töltsék. A belga antarktiszi expedíció ezzel új fejezetet nyitott a kontinens kutatásának történetében. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1176080 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 13483 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23018333 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 9635306385 (xsd:decimal)
  • 9781741045499 (xsd:decimal)
prop-hu:last
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:publisher
prop-hu:title
  • A földrajzi felfedezések története (hu)
  • Antarctica (hu)
  • Scott és Amundsen (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1961 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Belga antarktiszi expedíció (hu)
  • Belga antarktiszi expedíció (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of