dbo:abstract
|
- Az alábbi táblázat a Belga Királyság uralkodóinak sorát tartalmazza. Elsőként a belga szabadságharc után, 1831-ben foglalhatta el a trónt Lipót szász–coburg–gothai herceg, aki a belgák királya (hollandul: Koning der Belgen, franciául: Roi des Belges, németül: König der Belgier) címet vette fel. Ezt a címet több okból is tanácsos volt felvennie az uralkodónak. Egyrészt a belga néphez kötődik ezzel a kifejezéssel az uralkodó személye, míg a Belgium királya esetén az államhoz, a területhez kapcsolható a monarcha személye. Ez utóbbi a francia forradalom előtti abszolút uralkodók jellemzője volt, amelyet a nemzeti ébredés korszaka végleg eltörölt. Másrészt történelmi okok is magyarázzák ennek a címnek a használatát. A háromnyelvű ország ugyanis 1830 előtt Németalföld területéhez tartozott. A korábbi holland uralkodó a latin Rex Belgium címet vette fel, amely Belgium királyának feletethető meg. A belga szeparatisták ezért a belgák királya címet támogatták, amely más volt, mint a holland időkben már kisajátított cím. Belgium trónján a Szász–Coburg–Gothai-ház tagjai uralkodnak, azonban az első világháború után, 1920-ban a család úgy döntött, hogy a népszerűtlen németes hangzású nevet leváltják, és a háromféle nyelvnek megfelelően felveszik a de Belgique, van België vagy von Belgien nevet. Ez a változtatás mégsem vált be teljesen, ugyanis a belga uralkodóházat leggyakrabban mind a mai napig eredeti német nevükön emlegetik. A ma is létező monarchiáktól eltérően Belgium uralkodói nem automatikusan, elődjük halálakor válnak az ország uralkodójává, hanem akkor, amikor leteszik alkotmányos esküjüket. Ezért néhány hetes "interregnum" áll be uralkodóváltáskor. A jelenlegi belga uralkodó I. Fülöp. (hu)