Property Value
dbo:abstract
  • Belinda Bencic ( (Svájc), 1997. március 10. –) svájci hivatásos teniszezőnő, kétszeres junior Grand Slam-tornagyőztes. Szülei révén szlovák állampolgársággal is rendelkezik. 2012 óta versenyez a felnőttek között. Egyéniben négy, párosban két WTA-tornát nyert meg, ezen kívül két WTA 125K-tornán végzett az első helyen, és az ITF-versenyeken öt egyéni és három páros győzelmet aratott. 2013-ban a junior lányok között megnyerte a Roland Garrost és a wimbledoni tornát is. Ebben az évben a lányok között a junior világranglista első helyén végzett. 2014-ben megkapta a WTA „Newcomer of the Year” díját. A felnőttek között a Grand Slam-tornákon a legjobb eredményt a 2019-es US Openen érte el, ahol az elődöntőig jutott. Párosban a 2015-ös Roland Garroson a 3. körbe került. A világranglistán a legelőkelőbb helyezése egyéniben a 2020. február 17-én elért 4. helyezés, párosban az 59. helyen állt 2016. február 1-én. A 2019-es szezon végén ismét a világranglista 7. helyére került, és bejutott az évvégi világbajnokság döntőjébe. 2012 óta a svájci FED-kupa csapat tagja. Apja, Ivan Bencic, aki Belinda nagyszüleivel 15 évesen 1968-ban emigrált Csehszlovákiából Svájcba, anyja szintén szlovák születésű. Edzője az apja, valamint időnként Martina Hingis édesanyja, Melanie Mollitor. Négyéves korában Melanie Mollitor tenisziskolájában ismerkedett meg a játékkal, aki hétéves korától kezdett napi szinten foglalkozni vele. Fél éven át edzett Nick Bollettieri Teniszakadémiáján a floridai Bradentonban is. (hu)

dbo:plays
  • 4. kör (2015, 2018)
dbo:residence
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1279453 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 29609 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23631868 (xsd:integer)
prop-hu:australianOpen
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:australianOpenPárosban
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:eredményekEgyesben
  • 276 (xsd:integer)
prop-hu:eredményekPárosban
  • 56 (xsd:integer)
prop-hu:frissítve
  • 2021 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Bencic RG15 .jpg (hu)
  • Bencic RG15 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Belinda Bencic (hu)
  • Belinda Bencic (hu)
prop-hu:képméret
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:kéz
  • jobb (hu)
  • jobb (hu)
prop-hu:lakóhely
prop-hu:magasság
  • 175 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Belinda Bencic (hu)
  • Belinda Bencic (hu)
prop-hu:profiKarrierKezdete
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:rolandGarros
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:rolandGarrosPárosban
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:súly
  • 63 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekEgyesben
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekPárosban
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:usOpen
  • Elődöntő (hu)
  • Elődöntő (hu)
prop-hu:usOpenPárosban
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:világranglistaHelyezésEgyesben
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:világranglistaHelyezésPárosban
  • 59 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wimbledon
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:wimbledonPárosban
  • 2 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Belinda Bencic (hu)
  • Belinda Bencic (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Belinda Bencic (hu)
  • (hu)
  • Belinda Bencic (hu)
is foaf:primaryTopic of