Property Value
dbo:abstract
  • 1970. április 20-án jelent meg a Jethro Tull harmadik albuma, a Benefit, mely több szempontból is fordulópontot jelentett a zenekar történetében. Ez volt a Tull első milliós példányszámban fogyó albuma (a brit listákon harmadik lett), de az amerikai Top 10-ről csak egy hellyel maradt le. Ian Anderson szerint a dalok sötétebb hangulatúak, mint az előző két album dalai, és itt bukkan fel először a cinizmusnak az a formája, mely az Aqualungra lesz jellemző. Ez volt az első album, melyen játszott (még csak vendégmuzsikusként) és az utolsó, melynek felvételén részt vett. A Benefit-turné (melynek során a Tull 1970. augusztus 30-án, éppen Jimi Hendrix előtt fellépett az nevű négynapos koncerten) végeztével, 1970 decemberében Cornick kiszállt; személyisége erősen különbözött a zenekar tagjaiétól. Míg a többiek sokat olvastak és korán lefeküdtek, ő inkább partikra járt. Konfliktusok nélkül váltak el, és az 1970-es évek hátralevő részében Wild Turkey nevű zenekarával többször a Tull előtt lépett fel. John Evan csak egy nyolc hónapos turnéra csatlakozott, végül 1980-ig a zenekar tagja maradt. Színpadi viselkedése és klasszikus zenei képzettsége egyedülálló élménnyé tette a Jethro Tull koncertjeit. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:review
  • http://www.robertchristgau.com/get_artist.php%3Fname=jethro+tull
  • http://www.rollingstone.com/reviews/album/259675/benefit
  • http://www.allmusic.com/album/r10367
  • http://www.allmusic.com/album/r565530
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Benefit (hu)
  • (hu)
  • Benefit (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 83720 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3708 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21836374 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Benefit (hu)
  • Benefit (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Stand Up (hu)
  • (hu)
  • Stand Up (hu)
prop-hu:felvételek
  • 1969 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 41 (xsd:integer)
  • 54 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Benefit (hu)
  • (hu)
  • Benefit (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kritikák
  • * Allmusic 3/5 Benefit (1970) * Allmusic 4/5 Benefit (2001) * Rolling Stone - link * Robert Christgau link (hu)

prop-hu:következő
  • (hu)
  • Aqualung (hu)
  • (hu)
  • Aqualung (hu)
prop-hu:megjelent
  • 1970 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Benefit (hu)
  • Benefit (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of