| dbo:abstract
|
- A Bhágavata-purána (dévanágari: भागवतपुराण, IAST: Bhāgavata-Purāṇa) vagy Srímad Bhágavatam egyike a 18 fő puránának, a hinduizmus szent hagyományának, szent iratainak, a szmritinek része, mind közül a legnépszerűbb. A védikus szanszkrit irodalom kimagasló alkotása. A Bhágavata széles körben elismert, mint a legismertebb és legbefolyásosabb a puránák közül és néha az „ötödik Védának” is tekintik. Ez volt az első a puránák közül, amelyet európai nyelvre fordítottak. Egyik legteljesebb, irodalmi szintű, magyarázatokkal ellátott angol nyelvű fordítását (1-10. könyv) A. C. Bhaktivedánta Szvámi Prabhupáda készítette el. A bhágavata jelentése, „ami istenre vonatkozik” (itt az istenség megjelenési formája Visnu, és az ő egyik legfontosabb megtestesülése Krisna). A Bhágavata-purána azoknak a történeteit tartalmazza, akik életüket istennek szentelték. A művet a legtöbben a Mahábhárata szerzőjének, tulajdonítják. Valószínűleg Dél-Indiában, dravida területeken születhetett, mert néhány fejezete az a tamil költőszentekre utal, akik dravida nyelvterületen működtek a hatodik és kilencedik század között. A mű 18 000 verset tartalmaz, 332 fejezetben 12 fő szakaszra (könyvekre) osztva. A 10. rész a legnépszerűbb, ez tartalmazza Krisna életének történéseit Brindavanban, a gyilkos démonok leküzdését, gyerekkori kalandjait, enyelgéseit a tehénpásztorok feleségeivel, a gopikkal. A Bhágavatam a bhaktizmus előfutára, magasztalja az Isten iránti odaadást, mint a legmagasabbrendű és legtermészetesebb utat Istenhez. Sem a tudás önmagában (dnyána), sem pedig még a legjámborabb cselekvés nem alkalmas a legfőbb istenség eléréséhez, csak a rendíthetetlen odaadás. A Bhágavatam szellemében egyetért azokkal a védánta-filozófusokkal, akik minden pozitív dologban isten mérhetetlen jóságát és megnyilvánulási formáját látják. Ezek a filozófusok egyenlőnek hirdetik a „végső valóság” (brahman) és az átman („végső önvaló”) fogalmát, ahogy az upanisadokban Visnu vagy Krisna is megjelenik. A Bhágavata-purána szerint minden egyéni lélek örökké létező, különálló és valóságos, amelynek célja az örök körforgás alóli felszabadulás („moksa”) amit csak Isten adhat meg az élőlények számára. (hu)
- A Bhágavata-purána (dévanágari: भागवतपुराण, IAST: Bhāgavata-Purāṇa) vagy Srímad Bhágavatam egyike a 18 fő puránának, a hinduizmus szent hagyományának, szent iratainak, a szmritinek része, mind közül a legnépszerűbb. A védikus szanszkrit irodalom kimagasló alkotása. A Bhágavata széles körben elismert, mint a legismertebb és legbefolyásosabb a puránák közül és néha az „ötödik Védának” is tekintik. Ez volt az első a puránák közül, amelyet európai nyelvre fordítottak. Egyik legteljesebb, irodalmi szintű, magyarázatokkal ellátott angol nyelvű fordítását (1-10. könyv) A. C. Bhaktivedánta Szvámi Prabhupáda készítette el. A bhágavata jelentése, „ami istenre vonatkozik” (itt az istenség megjelenési formája Visnu, és az ő egyik legfontosabb megtestesülése Krisna). A Bhágavata-purána azoknak a történeteit tartalmazza, akik életüket istennek szentelték. A művet a legtöbben a Mahábhárata szerzőjének, tulajdonítják. Valószínűleg Dél-Indiában, dravida területeken születhetett, mert néhány fejezete az a tamil költőszentekre utal, akik dravida nyelvterületen működtek a hatodik és kilencedik század között. A mű 18 000 verset tartalmaz, 332 fejezetben 12 fő szakaszra (könyvekre) osztva. A 10. rész a legnépszerűbb, ez tartalmazza Krisna életének történéseit Brindavanban, a gyilkos démonok leküzdését, gyerekkori kalandjait, enyelgéseit a tehénpásztorok feleségeivel, a gopikkal. A Bhágavatam a bhaktizmus előfutára, magasztalja az Isten iránti odaadást, mint a legmagasabbrendű és legtermészetesebb utat Istenhez. Sem a tudás önmagában (dnyána), sem pedig még a legjámborabb cselekvés nem alkalmas a legfőbb istenség eléréséhez, csak a rendíthetetlen odaadás. A Bhágavatam szellemében egyetért azokkal a védánta-filozófusokkal, akik minden pozitív dologban isten mérhetetlen jóságát és megnyilvánulási formáját látják. Ezek a filozófusok egyenlőnek hirdetik a „végső valóság” (brahman) és az átman („végső önvaló”) fogalmát, ahogy az upanisadokban Visnu vagy Krisna is megjelenik. A Bhágavata-purána szerint minden egyéni lélek örökké létező, különálló és valóságos, amelynek célja az örök körforgás alóli felszabadulás („moksa”) amit csak Isten adhat meg az élőlények számára. (hu)
|
