Property Value
dbo:abstract
  • A Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum (1930–) a Magyar Tudományos Akadémia hiánypótló kritikai kiadás-sorozata (bevett rövidítése: BSMRAe), kiadatlan vagy nehezen hozzáférhető közép- és kora újkori közép-európai szerzők latin nyelvű műveit közli (leginkább magyar vagy Magyarországon tevékenykedő szerzőkét). Alapítója, 1946-ig, az első sorozat végéig közel negyven kötetet szerkesztett és rendezett sajtó alá. Harminc évnyi szünet után az MTA Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz-kutató Osztálya indította újra a sorozatot „Series Nova” megjelöléssel, 1976 óta 12 kötet látott napvilágot. Kiadási terveik között számos további mű szerepel, többek között levelezésének publikálása (7 kötet, a együttműködésben), valamint Janus Pannonius összes műveinek kritikai kiadása. A sorozat szerkesztője 1992-ig volt, azóta és Szörényi László szerkesztik. 2009-től új alsorozata indult a sorozatnak néven. Az alsorozat célja a középkori magyar liturgikus hagyomány fönnmaradt emlékeinek megjelentetése. Első kötete az 1484-es, először kinyomtatott Esztergomi misekönyv (Missale Strigoniense 1484), második kötete egy, az esztergomi rítust szabályozó normatív szöveg, az 1493 és 1520 között hat ismert kiadást látott Esztergomi ordinárius (Ordinarius Strigoniensis) kritikai kiadása. Az alsorozatot Déri Balázs szerkeszti. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 139412 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 13159 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21314994 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of