Property Value
dbo:abstract
  • Bill Warner (eredeti nevén Bill French) (Amerikai Egyesült Államok, 1941 –) egy sor iszlámról szóló könyv amerikai szerzője, mint például a Korán rövidített változata vagy a Mohamed életét és hagyományait röviden bemutató művek. Politikai iszlámról szóló könyveit sok nyelvre lefordították. Eddig több mint egy tucat könyvet írt a politikai iszlámról, a Saría törvény nem-muszlimoknak című könyve pedig bestseller az iszlám törvénykezés témájában. A politikai iszlámról szóló publikációs tevékenysége mellett hazai és nemzetközi szinten is tart beszédeket, valamint interjúkat ad tv-csatornáknak, és más sajtóorgánumoknak. Iszlámról szóló beszélgetéseken vesz részt, és a világ különböző tájain tart előadásokat, beleértve egy, a cseh köztársasági elnök által támogatott konferenciát is. 2014-ben megalapította a CSPI International nevű nemzetközi képzési szervezetet, amelynek székhelye Csehországban található. Kiadványai az iszlám tanok politikai aspektusára helyezik a hangsúlyt, amelyek a nem muszlimokkal (káfirokkal) foglalkoznak. Könyveinek alapvetése, hogy az iszlámot mint vallást, és a politikai iszlámot mint a jogi szabályok bevezetésére irányuló iránymutatást, világosan el kell választani egymástól. Az iszlám hit az egyén saját döntése, magánügye, és ez tiszteletet és toleranciát érdemel. A politikai iszlám viszont az egész népességre vonatkozó utasítások gyűjteménye, amely egy kormányzási rendként hivatott működni. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1483337 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11643 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22881829 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Bill Warner (hu)
  • Bill Warner (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of