| dbo:abstract
|
- A biológia története az élővilág tanulmányozásának történetét követi végig az ókortól napjainkig. Bár a biológia csak a 19. században fejlődött önálló tudományággá, a biológiai tudományok a korábbi orvostudományi és természetrajzi hagyományokból alakultak ki, melyek egészen az ókori görög Galenusig és Arisztotelészig vezethetők vissza. A reneszánsz korában és a korai újkorban a biológiai gondolkodásmódot forradalmasította az újonnan felélénkülő érdeklődés az empirizmus iránt és számos új faj felfedezése. A mozgalom élén járt Andreas Vesalius és William Harvey, akik élettani kutatásaikban kísérleti módszereket alkalmaztak és gondos megfigyeléseket tettek; valamint Carl von Linné és Buffon gróf természettudósok, akik megkezdték az élő és fosszilis szervezetek tudományos osztályozását és az organizmusok fejlődésének és viselkedésének tanulmányozását.A mikroszkópia felfedezése a mikroorganizmusok korábban ismeretlen világa felé nyitott kaput és lefektette a sejtelmélet alapjait. A természeti teológia növekvő fontossága – részben a mechanikai filozófiára válaszként – elősegítette a természetrajz fejlődését (bár segítette a teológiai érvelés berögzülését is) A 18-19. század folyamán a biológiai tudományok (növény és állattan) egyre elismertebb tudományterületté váltak. Lavoisier és más természettudósok megindították azt a folyamatot, melynek során az élő és élettelen világ egyre közelebb került egymáshoz a közös fizikai és kémiai törvények miatt. Alexander von Humboldt és más kutató természettudósok kutatni kezdték a szervezetek és környezetük közötti kölcsönhatásokat és azt, hogy ezek hogyan függenek a földrajzi adottságoktól – ezzel lefektették a biogeográfia (természetföldrajz), ökológia és etológia tudományának alapjait. A természetkutatók már egyre kevésbé fogadták el az esszencializmust és fontosabbnak találták a kihalást és a fajok mutabilitását. A sejtelmélet új perspektívába helyezte az élet alapjait. Ezek a fejlődések, valamint az embriológiai és paleontológiai ismeretek bővülése vezetett el ahhoz, hogy Charles Darwin felállította az evolúció és a természetes kiválasztódás elméletét. A 19. század végére a spontán képződés eszméje elbukott és felváltotta a betegségek csíraelmélete, bár a biológiai öröklődés mikéntje egyelőre ismeretlen maradt. A 20. század elején Gregor Mendel életművének ismertté válásával a genetika gyors fejlődésnek indult – Thomas Hunt Morgannek és tanítványainak köszönhetően – és az 1930-as évekre a populációgenetika és a természetes kiválasztódás kombinációjával kialakult az eszméje. Egyre újabb tudományágak indultak fejlődésnek, különösen miután James D. Watson és Francis Crick megfejtették a DNS szerkezetét. A központi dogma felállítása és a genetikai kód feltörése után a biológiai tudomány kettévált a szervezeti szintű biológia – az a terület, amely teljes élő szervezetekkel és ezek csoportjaival foglalkozik – és a sejt- és molekuláris biológia területeire. A 20. század végére a genomika és proteomika előretörésével a két nagy terület újra közeledni kezdett egymáshoz, mivel a szervezet-biológusok molekuláris technikákat kezdtek használni; a molekuláris és sejtbiológusok pedig vizsgálni kezdték a gének és a környezet kölcsönhatásait, valamint a szervezetek természeti populációinak genetikáját. (hu)
- A biológia története az élővilág tanulmányozásának történetét követi végig az ókortól napjainkig. Bár a biológia csak a 19. században fejlődött önálló tudományággá, a biológiai tudományok a korábbi orvostudományi és természetrajzi hagyományokból alakultak ki, melyek egészen az ókori görög Galenusig és Arisztotelészig vezethetők vissza. A reneszánsz korában és a korai újkorban a biológiai gondolkodásmódot forradalmasította az újonnan felélénkülő érdeklődés az empirizmus iránt és számos új faj felfedezése. A mozgalom élén járt Andreas Vesalius és William Harvey, akik élettani kutatásaikban kísérleti módszereket alkalmaztak és gondos megfigyeléseket tettek; valamint Carl von Linné és Buffon gróf természettudósok, akik megkezdték az élő és fosszilis szervezetek tudományos osztályozását és az organizmusok fejlődésének és viselkedésének tanulmányozását.A mikroszkópia felfedezése a mikroorganizmusok korábban ismeretlen világa felé nyitott kaput és lefektette a sejtelmélet alapjait. A természeti teológia növekvő fontossága – részben a mechanikai filozófiára válaszként – elősegítette a természetrajz fejlődését (bár segítette a teológiai érvelés berögzülését is) A 18-19. század folyamán a biológiai tudományok (növény és állattan) egyre elismertebb tudományterületté váltak. Lavoisier és más természettudósok megindították azt a folyamatot, melynek során az élő és élettelen világ egyre közelebb került egymáshoz a közös fizikai és kémiai törvények miatt. Alexander von Humboldt és más kutató természettudósok kutatni kezdték a szervezetek és környezetük közötti kölcsönhatásokat és azt, hogy ezek hogyan függenek a földrajzi adottságoktól – ezzel lefektették a biogeográfia (természetföldrajz), ökológia és etológia tudományának alapjait. A természetkutatók már egyre kevésbé fogadták el az esszencializmust és fontosabbnak találták a kihalást és a fajok mutabilitását. A sejtelmélet új perspektívába helyezte az élet alapjait. Ezek a fejlődések, valamint az embriológiai és paleontológiai ismeretek bővülése vezetett el ahhoz, hogy Charles Darwin felállította az evolúció és a természetes kiválasztódás elméletét. A 19. század végére a spontán képződés eszméje elbukott és felváltotta a betegségek csíraelmélete, bár a biológiai öröklődés mikéntje egyelőre ismeretlen maradt. A 20. század elején Gregor Mendel életművének ismertté válásával a genetika gyors fejlődésnek indult – Thomas Hunt Morgannek és tanítványainak köszönhetően – és az 1930-as évekre a populációgenetika és a természetes kiválasztódás kombinációjával kialakult az eszméje. Egyre újabb tudományágak indultak fejlődésnek, különösen miután James D. Watson és Francis Crick megfejtették a DNS szerkezetét. A központi dogma felállítása és a genetikai kód feltörése után a biológiai tudomány kettévált a szervezeti szintű biológia – az a terület, amely teljes élő szervezetekkel és ezek csoportjaival foglalkozik – és a sejt- és molekuláris biológia területeire. A 20. század végére a genomika és proteomika előretörésével a két nagy terület újra közeledni kezdett egymáshoz, mivel a szervezet-biológusok molekuláris technikákat kezdtek használni; a molekuláris és sejtbiológusok pedig vizsgálni kezdték a gének és a környezet kölcsönhatásait, valamint a szervezetek természeti populációinak genetikáját. (hu)
|
