Property Value
dbo:abstract
  • A Bisina-tó sekély, édesvizű tó Ugandában, városától délnyugatra, az nyugatra, városától északi irányban 15 kilométernyire, 20 kilométernyire keletre helyezkedik el a füves síkságon. A Bisina-tó , és területén fekszik az Elgon-hegy lábánál. A tó Lake Salisbury néven is ismert az angol nyelvterületeken. A Bisina-tó az Opeta-tó felől kapja elsődleges vízutánpótlását, míg a tó vize a Kyoga-tó felé távozik. A Bisina-tó egyike Uganda 33 és 2006 óta a Ramsari egyezmény által nemzetközileg is elismert madárvédelmi terület. Vízfelülete eléri a 190 négyzetkilométert. A tó egy 30 kilométer hosszú és 6,5 kilométer széles ártéri síkságon terül el. A tó fontos szerepet tölt be a környék lakosságának életében. A helyiek főleg halászati, kereskedelmi és szállítási, valamint vízellátási célból hasznosítják a tó vizét. A tó környéki vizenyős területeken kiterjedt rizstermelés folyik. A vizes élőhelyek jelentős részét vették művelésbe az elmúlt időszakban a tó körül, hogy az újonnan meghódított területeken elsősorban rizst termeljenek.A tündérrózsafélék egyik fajtájának ehető rizómája szintén fontos szerepet játszik a helyiek táplálkozásában, főleg a száraz évszakban. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1151378 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5852 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22795230 (xsd:integer)
prop-hu:források
  • Apapi-folyó (hu)
  • Apapi-folyó (hu)
prop-hu:lefolyások
  • Akokoro-folyó, Omunyari-folyó (hu)
  • Akokoro-folyó, Omunyari-folyó (hu)
prop-hu:magasság
  • 1050 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Bisina-tó (hu)
  • Bisina-tó (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Uganda (hu)
  • Uganda (hu)
prop-hu:települések
prop-hu:terület
  • 192 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Bisina-tó (hu)
  • Bisina-tó (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Bisina-tó (hu)
  • Bisina-tó (hu)
is foaf:primaryTopic of