| dbo:abstract
|
- A biva hósi (琵琶法師), más néven a „lantos papok” utazó előadók voltak a japán történelem során a Meidzsi-kort megelőzően. Biva kíséretével adtak elő mondákat, ebből éltek. Általában vakok voltak, a buddhista szerzetesekhez hasonlóan leborotválták a fejüket, és az övékhez hasonló ruhát hordtak. Ez a foglalkozás valószínűleg Kínaiból és Indiából eredeztethető, ahol gyakoriak voltak a laikus buddhista előadó papok. Zenei stílusukat a heikjokunak (平曲) nevezik, jelentése ’heike zene’. Valójában ezek már a jóval a Genpei háború előtt léteztek, végül is narratíváik miatt váltak híressé. Mielőtt a biva hósik heikjokut kezdtek énekelni, szórakoztató művészek és rituális előadók voltak. Jelentős szerepet töltöttek be mind a költészet és a zene világában, mind a pestis terjedésének megakadályozásában valamint a lelki megtisztulásban is; valószínűleg pontosan rituális kötelezettségeik miatt lettek ők a Heike monogatari (平家物語) gondozói. A biva hósikat tartják japán legismertebb epikus költeménye, a Heike monogatari első előadóinak. A mű két nagy hatalmú klán, a Minamotók és Tairák között dúló háborúról szól. A Tairákat (vagy Heikék) teljesen megsemmisítette a Minamotó klán (néha Gendzsiként is hivatkoznak rájuk) akik szisztematikusan megölték az ellenfelük összes férfi leszármazottját. Japánban a vallás terén abban az időben egyesítették a számos animista (Sintó) hitet a Buddhizmus teológiai vázával, ami sok nemesnek és vallási vezetőnek aggodalmat okozott, tartottak tőle, hogy a mérges Taira szellemek megzavarják a békét. Ezt igazolta számukra az 1158 körüli Nagy Földrengés. Mivel a rituáléik közé tartozott a szellemek lenyugtatás és a csapások megelőzése, a Heike zenéje a bosszús szellemek lenyugtatásának eszközévé vált. A Heikjoku és a Biva Hósi rendkívül népszerűvé vált a következő néhány évszázadra. (hu)
- A biva hósi (琵琶法師), más néven a „lantos papok” utazó előadók voltak a japán történelem során a Meidzsi-kort megelőzően. Biva kíséretével adtak elő mondákat, ebből éltek. Általában vakok voltak, a buddhista szerzetesekhez hasonlóan leborotválták a fejüket, és az övékhez hasonló ruhát hordtak. Ez a foglalkozás valószínűleg Kínaiból és Indiából eredeztethető, ahol gyakoriak voltak a laikus buddhista előadó papok. Zenei stílusukat a heikjokunak (平曲) nevezik, jelentése ’heike zene’. Valójában ezek már a jóval a Genpei háború előtt léteztek, végül is narratíváik miatt váltak híressé. Mielőtt a biva hósik heikjokut kezdtek énekelni, szórakoztató művészek és rituális előadók voltak. Jelentős szerepet töltöttek be mind a költészet és a zene világában, mind a pestis terjedésének megakadályozásában valamint a lelki megtisztulásban is; valószínűleg pontosan rituális kötelezettségeik miatt lettek ők a Heike monogatari (平家物語) gondozói. A biva hósikat tartják japán legismertebb epikus költeménye, a Heike monogatari első előadóinak. A mű két nagy hatalmú klán, a Minamotók és Tairák között dúló háborúról szól. A Tairákat (vagy Heikék) teljesen megsemmisítette a Minamotó klán (néha Gendzsiként is hivatkoznak rájuk) akik szisztematikusan megölték az ellenfelük összes férfi leszármazottját. Japánban a vallás terén abban az időben egyesítették a számos animista (Sintó) hitet a Buddhizmus teológiai vázával, ami sok nemesnek és vallási vezetőnek aggodalmat okozott, tartottak tőle, hogy a mérges Taira szellemek megzavarják a békét. Ezt igazolta számukra az 1158 körüli Nagy Földrengés. Mivel a rituáléik közé tartozott a szellemek lenyugtatás és a csapások megelőzése, a Heike zenéje a bosszús szellemek lenyugtatásának eszközévé vált. A Heikjoku és a Biva Hósi rendkívül népszerűvé vált a következő néhány évszázadra. (hu)
|
