dbo:abstract
|
- A "Blonde" az első kislemez Alizée következő, hatodik albumáról, melynek 2014-re tervezik kiadását. 2014. március 12-én a Sony Music México megosztotta a kislemez borítóképét Instagramon, azzal az üzenettel, hogy a dal 2014. március 21-én fog megjelenni. Egy órával később a fotót letörölték, az emberek pedig azon tűnődtek, vajon egy hiba folytán publikálták a fotót, vagy egyszerűen csak egy szerkesztett, nem valós kép a szőke Alizée-ről. Később Alizée maga osztott meg egy fotót hivatalos Facebook-oldalán, mely ugyanebből a fotósorozatból származott. 2014. március 14-én Alizée és a kiadója, a Sony Music hivatalosan bejelentette, hogy az új kislemez 2014. március 18-án kerül kereskedelmi forgalomba. (hu)