Property Value
dbo:abstract
  • A Bob utcai görögkatolikus templom a legrégebbi görögkatolikus templom Kolozsváron és egyúttal a város legrégebbi román temploma. A romániai műemlékek jegyzékében a CJ-II-m-B-07277 sorszámon szerepel. Az utcát arról a Ioan Bob görögkatolikus püspökről nevezték el, aki a templomot építtette 1800–1803 között. A kommunista rendszerben az utca neve Prahovei volt, de 1990 óta ismét a püspök nevét viseli. A régi kolozsváriak Kismester utca néven ismerik. Az első írásos említés a kolozsvári görögkatolikusokról 1735-ből származik, amikor tíz román család parókia építésére kért engedélyt a hatóságoktól. Ez csak több mint fél évszázad múlva valósulhatott meg Ioan Bob anyagi áldozatával. A templom terveit építőmester készítette. Az építés dátuma ott rejtőzik a karzat mellvédjének feliratában: „LAVDIBVS DIVINIS STRVI CVRAVIT DE SVO IOANNES BABB EPISCOPVS FOGARASIENSIS”: a kivastagított (a feliraton nagyobbra méretezett) betűket összeadva 1800-at kapunk. 1906-ban a templomot felújították. 1907-ben a templom udvarán új épületet emeltek a két tanerővel működő görögkatolikus román elemi iskolának. 1948-ban, miután a kommunista hatóságok megszüntették a görögkatolikus egyházat, a templomot az ortodox egyház kapta meg. 1995-ben a templomot különösebb hírverés nélkül visszaadták az eredeti tulajdonosnak. Az épület barokk stílusú, 21 méter hosszú, 9 méter széles, a tornya pedig 27,5 méter magas. Kelemen Lajos szerint „szép belseje és kecses tornya kis méretei mellett is egyik legkedvesebb ily nemű emlékévé teszi a városnak.” (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 95367 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3092 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19764284 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 1982 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
prop-hu:ass
  • Szerk. Dáné Tibor Kálmán [et al.] (hu)

prop-hu:aut
prop-hu:cap
  • Kolozsvár építészeti és művészeti emlékei a XIX. század közepéig (hu)

prop-hu:capaut
  • Gaal György (hu)
  • Gaal György (hu)
prop-hu:egyházközség
  • Kolozsvár II (hu)
  • Kolozsvár II (hu)
prop-hu:fejezetcím
  • Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban (hu)

prop-hu:isbn
  • 973 (xsd:integer)
prop-hu:loc
  • Bukarest (hu)
  • Kolozsvár (hu)
  • Bukarest (hu)
  • Kolozsvár (hu)
prop-hu:másNév
  • Învierea Domnului (hu)
  • Învierea Domnului (hu)
prop-hu:pag
  • 143 (xsd:integer)
prop-hu:pap
  • Țap Nicolae (hu)
  • Țap Nicolae (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Kolozsvár (hu)
  • Kolozsvár (hu)
prop-hu:püspök
  • Florentin Crihălmeanu (hu)
  • Florentin Crihălmeanu (hu)
prop-hu:red
  • Kriterion (hu)
  • Erdélyi Múzeum-Egyesület – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (hu)

prop-hu:szövegPozíciója
  • lent (hu)
  • lent (hu)
prop-hu:tit
  • Kolozsvár 1000 éve (hu)
  • Művészettörténeti tanulmányok II. kötet (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építtetője
  • Ioan Bob (hu)
  • Ioan Bob (hu)
prop-hu:építése
  • 1801 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Bob utcai görögkatolikus templom (hu)
  • Bob utcai görögkatolikus templom (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of