Property Value
dbo:abstract
  • A Boeing 747-es, becenevén a „Jumbo Jet”, egyes vélemények szerint a legismertebb repülőgép a világon, az első szolgálatba állított szélestörzsű utasszállító repülőgéptípus. Fejlesztését az a Boeing Commercial Airplanes kezdte meg, amelyik az 1960-as évek – szintén – legnagyobb utasszállító repülőgépét, a Boeing 707-et tervezte. Az új típus elődjénél két és félszer nagyobb lett. 1970-ben állt szolgálatba a Pan American és a TWA színeiben, 37 évig tartotta többek között az egy járaton ülő legnagyobb utaslétszám rekordját, amelyet az Airbus A380-asa döntött meg 2007-ben. A típus négyhajtóműves, kétszintes felépítésű, utas-, teherszállító és egyéb altípusai készültek. Az utolsónak szolgálatba állított 747–8 altípus meglehetősen magas szubszonikus sebességre is képes (Mach 0,9) ,három utasosztályon 467 főt, két utasosztállyal 605 főt képes akár 14 320 km-es interkontinentális távolságra elszállítani. A típus kiváló siklószámmal rendelkezik és meglehetősen biztonságosnak mondható. Szolgálatba állítása óta 49 db gép zuhant le, robbantották fel vagy szenvedett egyéb módon olyan „A osztályú” , amelyben a törzs is jelentősen megrongálódott. Ebből 21 esetben nem veszett oda emberélet, hat esetben tíz főnél kevesebb vesztette életét és 3 gép semmisült meg robbantás, vagy lelövés következtében a levegőben. 2007 decemberéig 1399 db-ot adtak át a megrendelőknek, ezek 122 féle variációban készültek el. Mivel a Jumbo-sikertörténet felett meglehetősen eljárt az idő, a Boeing jelentősen áttervezte a 747–400-at. Az új 747–8 változatot 2011-ben állították forgalomba, mely jelentős előrelépés volt a 747–400-hoz képest. (hu)

dbo:access
  • Aerotrans Cargo
  • Air Atlanta Icelandic
  • Air Cargo Global
  • Air China
  • Air France
  • Air Hong Kong
  • Air India
  • AirBridge Cargo
  • Asiana Airlines
  • Astral aviation
  • Atlas Air
  • British Airways
  • CAL Cargo Air Lines
  • CargoLogicAir
  • Cargolux
  • Cathay Pacific
  • China Airlines
  • Delta
  • EVA Air
  • Eagle Express
  • El Al
  • Emirates SkyCargo
  • Etihad Cargo
  • Garuda Indonesia
  • KLM
  • Korean Air
  • Lufthansa
  • Malaysia Airlines
  • Qantas
  • Thai Airlines
  • United Airlines
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 14969 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 22407 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23582679 (xsd:integer)
prop-hu:alkalmazó
  • Delta (hu)
  • Air China (hu)
  • Air France (hu)
  • Air India (hu)
  • Cathay Pacific (hu)
  • Lufthansa (hu)
  • United Airlines (hu)
  • Aerotrans Cargo (hu)
  • Air Atlanta Icelandic (hu)
  • Air Cargo Global (hu)
  • Air Hong Kong (hu)
  • AirBridge Cargo (hu)
  • Asiana Airlines (hu)
  • Astral aviation (hu)
  • Atlas Air (hu)
  • British Airways (hu)
  • CAL Cargo Air Lines (hu)
  • CargoLogicAir (hu)
  • Cargolux (hu)
  • China Airlines (hu)
  • EVA Air (hu)
  • Eagle Express (hu)
  • El Al (hu)
  • Emirates SkyCargo (hu)
  • Etihad Cargo (hu)
  • Garuda Indonesia (hu)
  • KLM (hu)
  • Korean Air (hu)
  • Malaysia Airlines (hu)
  • Qantas (hu)
  • Thai Airlines (hu)
  • (hu)
  • Delta (hu)
  • Air China (hu)
  • Air France (hu)
  • Air India (hu)
  • Cathay Pacific (hu)
  • Lufthansa (hu)
  • United Airlines (hu)
  • Aerotrans Cargo (hu)
  • Air Atlanta Icelandic (hu)
  • Air Cargo Global (hu)
  • Air Hong Kong (hu)
  • AirBridge Cargo (hu)
  • Asiana Airlines (hu)
  • Astral aviation (hu)
  • Atlas Air (hu)
  • British Airways (hu)
  • CAL Cargo Air Lines (hu)
  • CargoLogicAir (hu)
  • Cargolux (hu)
  • China Airlines (hu)
  • EVA Air (hu)
  • Eagle Express (hu)
  • El Al (hu)
  • Emirates SkyCargo (hu)
  • Etihad Cargo (hu)
  • Garuda Indonesia (hu)
  • KLM (hu)
  • Korean Air (hu)
  • Malaysia Airlines (hu)
  • Qantas (hu)
  • Thai Airlines (hu)
  • (hu)
prop-hu:elsőFelszállás
  • 1969 (xsd:integer)
prop-hu:funkció
  • utas- és teherszállító repülőgép (hu)
  • utas- és teherszállító repülőgép (hu)
prop-hu:kép
  • Lufthansa Boeing 747-8 .jpg (hu)
  • Lufthansa Boeing 747-8 .jpg (hu)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:szolgálatbaÁllás
  • 1970 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Boeing 747 (hu)
  • Boeing 747 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:géptípus of
is prop-hu:repülőgép of
is foaf:primaryTopic of