Property Value
dbo:abstract
  • A bogarak (Coleoptera) az ízeltlábúak törzsének és a rovarok osztályának egyik rendje. Tudományos elnevezésük (Coleoptera) az ógörög eredetű κολεός (jelentése: tok, burok) és πτερόν (jelentése: szárny) szavakból származik. Innen ered régi magyar elnevezésük a fedelesszárnyúak is. A bogarak rendjének valóban egyik legfeltűnőbb sajátossága, hogy elülső pár szárnyuk megvastagodott és megkeményedett szárnyfedőt (kitinpáncél) alkot, amely védi egyrészt a nyugalmi állapotban alá behajtogatott második pár hártyás szárnyakat, másrészt a gyengébben kitinizált potrohot. A kemény szárnyfedők megléte és a mai élő bogarak egységes morfológiai megjelenése miatt sokáig monofiletikus csoportnak tartották a bogarak rendjét, azonban egyre több - főként molekuláris biológiai - bizonyíték szól amellett, hogy legalább egy alrendjük, a ragadozó bogarak (Adephaga) külön fejlődési ágat képvisel. Jellemző rájuk az alábbi tulajdonságok együttes megléte: * a két pár szárny közül az első pár kemény, kitines szárnyfedővé módosult, a hátulsó pedig hártyás; * előtoruk szabadon áll, a és azonban egymással és a potrohhal is összenőtt; * az ivarszervek a potrohba behúzottak; * a kifejlett egyedek csápja 11 ízű. Teljes átalakulással fejlődnek; a fajok túlnyomó többségének rágó szájszervei vannak. A Földön eddig leírt bogárfajok száma körülbelül 400 ezer, a Kárpát-medencében (Magyarországon) pedig 6300. A mintegy 170 mm hosszú óriáscincér (Titanus giganteus) Brazíliából a legnagyobb ismert bogárfaj, a góliátbogár (Golianthus sp.) pedig körülbelül 100 gramm súlyával a legnehezebb rovar. A Föld legkisebb ismert bogárfaja a Scydosella musawasensis nevű paránybogár, mintegy 325 µm-es hosszával. Az európai fajok mérete 0,5 és 75 mm közt változik, a legnagyobb közép-európai bogár a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus). A köznyelvben sokszor neveznek bogárnak más, nem ebbe a rendbe tartozó állatokat is: a svábbogár a csótány, a pincebogár pedig az ászkák köznapi elnevezése. A méhésznyelv pedig a háziméhet hívja helytelenül bogárnak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 220314 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 61018 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22744298 (xsd:integer)
prop-hu:classis
prop-hu:fejléc
  • A szárnyfedők színezete igen változatos lehet, mint a rózsabogárformák közé tartozó Glycyphana-fajoknál is. Balról jobbra: Glycyphana aromatica, G. regalis, G. luzonica, G. horsfieldi és G. binotata (hu)
  • A fej morfológiája (hu)
  • Bogárfej morfológiája felül- és alulnézetben (hu)
  • Gyakoribb csáptípusok (hu)
  • Egymással nem rokon csoportoknál is előfordul a rágók megnagyobbodása. Balról jobbra: cincér ', Trictenotomidae családba tartozó faj ' és szarvasbogár (hu)
  • A szárnyfedők felületén változatos kiemelkedések vagy bemélyedések lehetnek, mint az itt bemutatott futrinkafajoknál is. Balról jobbra: bőrfutrinka, alhavasi futrinka, C. cribratus, rezes futrinka, aranyfutrinka (hu)
  • Habár a szárnyfedők a bogarak nagyobb részénél teljesen befedik a potrohot, több csoportnál is előfordul megrövidülésük. Balról jobbra: bűzös holyva ', nagy fürkészcincér ', kék nünüke ' és törpe szentjánosbogár ' (hu)

prop-hu:igazítás
  • left (hu)
  • right (hu)
  • jobb (hu)
  • left (hu)
  • right (hu)
  • jobb (hu)
prop-hu:imageCaption
  • Különféle fejlődési irányokba tartozó bogarak (hu)

prop-hu:infraclassis
prop-hu:irány
  • vízszintes (hu)
  • függőleges (hu)
  • vízszintes (hu)
  • függőleges (hu)
prop-hu:kép
  • Antenna clavate.jpg (hu)
  • Antenna flabellate.jpg (hu)
  • Antenna moniliform.jpg (hu)
  • Autocrates vitalisi Vuillet portrait 788x1200.jpg (hu)
  • Bogár.Fej.Alul.jpg (hu)
  • Bogár.Fej.Felül.jpg (hu)
  • Carabus auronitens Fabricius, 1792 .jpg (hu)
  • Carabus coriaceus .jpg (hu)
  • Carabus cribratus Quensel, 1806 .jpg (hu)
  • Carabus irregularis bl1 portrait.jpg (hu)
  • Carabus ulrichii fastuosus Palliardi, 1825 .jpg (hu)
  • Cephalota circumdata circumdata front.jpg (hu)
  • Ctenicera pectinicornis antenna male.JPG (hu)
  • Flickr - Lukjonis - Bug - Curculio nucum.jpg (hu)
  • Glycyphana aromatica Wallace, 1867 .jpg (hu)
  • Glycyphana binotata .jpg (hu)
  • Glycyphana horsfieldi Hope, 1831 .jpg (hu)
  • Glycyphana luzonica Moser, 1917 .jpg (hu)
  • Hololepta plana antenna.jpg (hu)
  • Insecto Valverde Vilarromaris Oroso-13.jpg (hu)
  • Macrodontia cervicornis .jpg (hu)
  • Necydalis major, male.jpg (hu)
  • Ocypus olens qtl1.jpg (hu)
  • Prosopocoilus tragulus assimilis male .jpg (hu)
  • Scarabaeus viettei head.jpg (hu)
  • Glycyphana regalis Snellen Van Vollenhoven, 1864 .jpg (hu)
  • Ölkäfer Meloë violaceus 2.jpg (hu)

prop-hu:name
  • Bogarak (hu)
  • Bogarak (hu)
prop-hu:ordo
  • Coleoptera (hu)
  • Coleoptera (hu)
prop-hu:ordoAuthority
  • Linnaeus, 1758 (hu)
  • Linnaeus, 1758 (hu)
prop-hu:phylum
prop-hu:rangeMapCaption
  • Elterjedési területük (hu)
  • Elterjedési területük (hu)
prop-hu:regnum
prop-hu:subclassis
prop-hu:subdivision
  • * Ragadozó bogarak ' * Archostemata * Myxophaga * Mindenevő bogarak ' (hu)

prop-hu:subdivisionRanks
prop-hu:subphylum
prop-hu:superordo
prop-hu:szélesség
  • 80 (xsd:integer)
  • 100 (xsd:integer)
  • 150 (xsd:integer)
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:szöveg
  • Bunkós (hu)
  • Fonalas (hu)
  • Fésűs (hu)
  • Lemezes (hu)
  • Scarabaeus viettei ásásra módosult feje (hu)
  • Térdes (hu)
  • Cephalota circumdata feje. Jól látszódnak az összetett szemek és rágó szájszerv (hu)
  • A mogyoróormányos ormányszerűen megnyúlt feje segítségével fúr lyukat a tápnövényébe a petéi számára (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommonscat
  • Coleoptera (hu)
  • Coleoptera (hu)
prop-hu:wikispecies
  • Coleoptera (hu)
  • Coleoptera (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Bogarak (hu)
  • Bogarak (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:ordo of
is foaf:primaryTopic of