Property Value
dbo:abstract
  • A Boko Haram (jelentése hausza nyelven: „a nyugatosodás szentségtörés”) iszlamista szektás mozgalom, melyet alapított Nigéria északkeleti részében 2002-ben. 2009-től merényleteket és egyéb erőszakos cselekményeket hajtott végre. A mozgalom eredeti deklarált célkitűzései a nigériai korrupció és igazságtalanságok felszámolása, valamint az iszlám törvénykezés, a saría bevezetése voltak. Később a csoport a biztonsági erők által megölt Yusuf és más csoporttagok halálának megbosszulására esküdött fel. A csoport az Al-Káidától kapott pénzt és kiképzést. 2013-ban Nigéria elnöke, majd az USA is terrorszervezetté nyilvánította. A Boko Haram 2009 júliusa és 2014 júniusa között több, mint 5000 civilt ölt meg. Ebből legalább kétezer főt 2014 első felében.2014 augusztusáig 650 ezer embernek kellett elmenekülnie lakóhelyéről. 2014 augusztusában új iszlám állam létrejöttét kiáltották ki Nigéria általuk ellenőrzött északkeleti részén. 2015 márciusában a Boko Haram hűséget fogadott az Iszlám Állam (ISIS) nevű közel-keleti terrorszervezetnek, ezáltal annak része lett. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1128931 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 15185 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23665681 (xsd:integer)
prop-hu:alakulás
  • 2002 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • AQMI Flag asymmetric.svg (hu)
  • AQMI Flag asymmetric.svg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Boko Haram zászlaja (hu)
  • A Boko Haram zászlaja (hu)
prop-hu:képméret
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • (hu)
  • Boko Haram (hu)
  • (hu)
  • Boko Haram (hu)
prop-hu:térképméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:típus
  • terrorszervezet (hu)
  • terrorszervezet (hu)
prop-hu:vezetőCíme
  • Vezető (hu)
  • Vezető (hu)
prop-hu:vezetőNeve
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Boko Haram (hu)
  • Boko Haram (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Boko Haram (hu)
  • (hu)
  • Boko Haram (hu)
is foaf:primaryTopic of